rebeka_ff.jpg

kép: Járdány Bence

Szabó Rebeka vagyok, a Párbeszéd Magyarországért (PM) alapító tagja, országgyűlési képviselő, agrárpolitikus, biológus

Friss topikok

Politikusok, hahó! Az összefogás az állampolgárokért van!

2013.06.18. 10:01 Szabó Rebeka

„Menjünk át Attilához a Jókaiba…”

(Schmuck Andor, 2013. június 13.)

 

Tordai Csaba a következőket írja a hvg. hu-n megjelent írásában: „Érdekesebb eleme a történetnek, hogy 2012 novemberében – tehát Bajnai Gordon zászlóbontása után, tőle teljesen függetlenül – Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított. Ennek a szervezetnek a bejegyzése a mai napig nem történt meg, azonban a bíróság szerint »foglalják« az Együtt 2014 nevet. A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György, egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka az MSZDP szóvivője. Az »igazi« Együtt 2014 alapítói nem feltételezik, hogy rosszindulat vezette volna őket, akár arról is szó lehet, hogy egy kormánypárti meghackelés elől foglalták le a nyilvánosság előtt Bajnai Gordonhoz kötődő nevet.”

Bódás Bianka tehát a Schmuck-féle MSZDP szóvivője, és a beadványban segítségére volt Tiner György is, Hagyó Miklós egykori parlamenti titkára. Ők és társai tavaly november 6-án alakították meg e néven pártjukat, mely a Milla 12 pontjának megvalósítását tűzte ki célul. Tiner a szocialisták XII. kerületi honlapja szerint a párt kerületi alapszervezetének elnökségi tagja. A sajtó érdeklődésére a „Jókaiból” nem tudtak választ adni arra, hogy párttag-e vagy sem. Szóval egy elnökségi tag, aki nem párttag. Vagy lehet, hogy az. Értem.

Schmuck Andort valószínűleg a jóhiszeműség vezethette akkor is, amikor a múlt héten, csütörtökön alig bírta kivárni, hogy az Együtt 2014 és a PM politikusai megérkezzenek a Boráros térre, hogy Bajnai Gordonnak bemondhassa a kamerák előtt: „Menjünk át Attilához a Jókaiba”.

Az hogy Schmuck oda egyeztetve ment, úgyszólván biztosnak mondható – és nem a saját pártjával egyeztetett. Továbbá ebben az egész esetben nem is az ő személye az érdekes. Az, hogy akciója a médiahekkelésnek egy igen kínos kísérlete, az is vitán felül áll. Ami súlyosabb, az a mindezek mögött megbújó stratégia. A „Jókaiba”, „zárt ajtók” mögött”, „csak nyilvánosság ne legyen” gyakorlatának folytatása – már ahogyan ő képzeli a tárgyalásokat. Nyilvánvalóan a politika mindennapi „működésével” együtt járnak olyan egyeztetések is, amelyek nem tartoznak a Hír TV vagy a Magyar Nemzet munkatársaira, de a tartalmi pontok ismertetése kutya kötelessége a politikusoknak. Minden egyeztetésnek ez az alapja, nem pedig az, hogy rögtön becsukódnak az ajtók.

Éppen ezért az Együtt 2014-PM pénteken sajtótájékoztatót tartott, hogy mindenki előtt világos legyen, milyen álláspontot képviselünk az ellenzéki egyeztetéseken. Nem „majd”, meg „majd idővel”, hanem már a tárgyalások előtt bemutattuk a korszakváltás garanciáit lefektető szempontjainkat, hogy a széles nyilvánosság számára is kontrollálható legyen a folyamat; hogy jelezzük, van olyan politikai erő, amelynek éppen annyira elege van a „mindegy hogy mi a tartalma, csak a helyem biztosított legyen” típusú alkukból, mint az állampolgároknak. Eddig sem kértünk az ilyenekből és ezek után sem fogunk.

Az országjárás során is megtapasztaltuk, hogy az állampolgároknak fontos a kormányváltás, de ma már annál is több kell – nem térhetünk vissza a múlt hibáihoz. Kormányváltás kell, de korszakváltás is. Kormányváltás csak úgy lehetséges, ha a választóknak olyan hiteles pártot tudunk felmutatni, amelynek jelöltjeire jó szívvel és bizalommal tudnak szavazni. Nem kérünk a retorikai vitákból, hogy vajon az őszödi beszéd mekkora beszéd is, mert az a választópolgárok megvezetésére épül. Nem kérünk a felcsúti birodalomépítő stadionálmaiból sem, mert nekünk a gyermekszegénység megszüntetése az első, nem pedig a megalomán stadionépítés.

A korszakváltást mindenkinek magán kell kezdenie, az ugyanis elvi alapú együttműködést jelent, nem pedig hatalmi osztozkodást. Lehet futni kamerákkal a hát mögött, hogy az illető(k) meghekkeljen(ek) sajtótájékoztatókat, nekik attól még szavazójuk nem lesz – se másnak –, csak az ellenzék körüli hangulatot rombolják.

Nem a politikusokért van az összefogás, hanem az állampolgárokért. Az összefogás nem a politikai karrierek meghosszabbításának eszköze, hanem a kormány- és korszakváltás feltétele. Ehhez az tud csatlakozni, aki vallja, hogy Magyarországnak alapvetően új utakon kell járnia, hogy Magyarországon a választási kampányok nem a becsapás rutinjait jelentik, hanem az állampolgárok által vágyott álmok, remények és jövőképek megfogalmazását és képviseletét.

 Egy sikeres kormányváltó és egy eredményes korszakváltó összefogásnak ma stabil politikai és erkölcsi alapelvekre van szüksége, illetve azokat megjeleníteni képes hiteles és az összefogásba értékeket és támogatottságot hozó, nem pedig attól vivő politikusokra. Ugyanis nem a politikusokért van az összefogás, hanem az állampolgárokért. Nem a karrier, hanem az ország, és ezért a demokratikus ellenzék győzelme az első.

 Én a nagy médiahekkelő, vagy a pártnevek lefoglalásában jeleskedő társai nevét még egyszer nem hallottam elhangozni, amikor földügyekben jártam a vidéket. Soha. Ellenzékről beszélnek az állampolgárok, bíznak bennünk és persze az MSZP-ben is, biztatnak bennünket és a szocialistákat is, szeretnének egy, a kormányváltást maximalizáló együttműködést.

Ma már evidencia az, hogy egy új politikára van szükség: mindannyian az arroganciával, a felelőtlenséggel és a hátsó szobás kultúrával szakítani képes országban akarunk élni. Nem csak a meglévő szavazóinkat kell csak megtartanunk, de újakat is kell szereznünk – és a szavazók mára már tudják melyik ígéret a hamis, és melyik, ami mögött hiteles politikusok állnak.

Magyarországnak a korszakváltók hajójára van szükség, nem pedig egy olyan hajóra, melyben mindenki ellenkező irányba akarná rángatni a kormányt. Tudjuk mi a sorsa az ilyen hajóknak. Összehangolt munkára képes csapatra van szükségünk és hozzáértő kezekre, nem pedig a jéghegy közeledtével is az összefogás díszlete előtt fényképezkedő turistákra. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

Címkék: összefogás MSZP Schmuck Andor Jókai utca


Itt lehet kommentálni:

A bejegyzés trackback címe:

https://szaborebeka.blog.hu/api/trackback/id/tr705366788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása