rebeka_ff.jpg

kép: Járdány Bence

Szabó Rebeka vagyok, a Párbeszéd Magyarországért (PM) alapító tagja, országgyűlési képviselő, agrárpolitikus, biológus

Friss topikok

Kedves Naplóm, ma drogszűrésen voltam!

2014.12.08. 17:04 Szabó Rebeka

Kedves Naplóm!

Ma furcsa dolog történt velem. Nem arra gondolok most, hogy milyen 12 évesnek lenni, mert tudod, tegnap múltam el 12. Hanem hogy részt vettem valami szűrésen, kiderült, drogszűrésen. Az iskolában.

Az osztályfőnök már a múlt héten bejelentette, hogy ma orvosi vizsgálatra kell mennünk. Nem értettem miért kell megint, mert a múltkor is voltunk, de hát megyünk, ha mondják. Tudtam, hogy valami furcsa dolog lesz ez, mert tegnap este anyu és apu is erről beszélgettek. Kihallgattam őket, máskor is csináltam már ilyet. Anyu olyanokat mondott, hogy ezeknek teljesen elment az eszük, mit képzelnek ezek. Nem tudom, kikre mondta azt, hogy ezek, nem tudom, kiknek ment el az eszük, de apu mikor meglátott valami Kocsis valakit a tévében, akkor elkezdett csúnyákat mondani. Illetve szerintem csúnyákat, mert olyan szavakat használt, amelyeket tőle még nem hallottam.

 Arról beszéltek, hogy én, mármint én nem vagyok bűnöző, de ezek úgy kezelnek. Kik? Nem tudom. Ezek. Hogy mit képzelnek, hogy én drogozom. Mi az a drog, nem tudom pontosan. Már hallottam róla a tévében, de én jobban szeretek focizni a haverokkal, mint hogy ilyen ismeretlen dolgokkal foglalkozzak. Aztán anyu azt mondta, hogy ezek orvosi vizsgálatnak álcázzák azt, hogy drogszűrésre cipelnek. Hogy mit képzelnek ezek, hogy én drogozom? Hogy én függő-vagyok? Vagy hogy apu engem drogoztat? Nem értem az egészet, de elég ideges volt anyu, s hogy el sem enged az iskolába. S akkor azt mondta, hogy olyan már az iskola, mint valami kaszárnya vagy börtön.

 szomszedok.jpg

Kép forrása: Szomszedok forever

Nem tudom, miért mondja ezt, végül elengedett, iskolába járni kell. Ma pedig mentem erre a vizsgálatra. Kérdezte ott az orvos, hogy szoktam-e furcsa tablettákat szedni? Mondtam, ha köhögök, akkor veszek be tablettát. S milyet? Amit anyu ad, válaszoltam. Anyu hol dolgozik? Mondtam, hogy könyvel. És apa? Ő házakat épít, tervez. S szokott későn hazajárni? Mondtam, hogy nem. És szokott dülöngélni otthon? Mondtam, hogy nem. Üres üvegek vannak a mosogató alatt? Mondtam, hogy nem tudom. És hogy én drogoztam-e már? Mondtam Drogbát ismerem, ő focista, szeretem a focit, de a drogot, azt nem tudom, nem tudom mi az.

Aztán az orvos a szemembe nézett. Bele sokáig. Aztán hümmögött. Aztán valamit írt egy papírra. Biztos azt, hogy nem vagyok beteg. Remélem, nem baj, hogy nem tudtam mi az a drog, nem kapok érte majd rossz jegyet.

Ja, és kedves Naplóm, képzeld, apa ma kidobta a tévét az ablakon. Még jó, hogy a földszinten lakunk. Nem tudom miért, csak azt tudom, hogy amikor az Orbán Viktor nevű ember megjelent a tévében, amikor azzal a Kocsissal ülnek egy asztalnál és nevetnek, egyszer csak felugrott és kidobta a tévét. Aztán meg azt mondta anyunak, hogy egy lépésre vagyunk attól, hogy elhagyjuk az országot. Ezt már nem is értettem, elhagyni Magyarországot? De hiszen itt lakik mindenki, akivel jóban vagyunk.

Mindegy, ez biztos valami felnőtt dolog, vagy csak viccelt apu. Most megyek aludni, jó éjt.

Ami a Naplóból kimaradt, mert 12 éves nem nagyon tudhatja: a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra évenkénti kötelező drogtesztet írna elő a fideszes Kocsis Máté, akinek javaslatát Rogán Antal is támogatja.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

Címkék: drogteszt Fidesz Kocsis Máté


Itt lehet kommentálni:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.