December első napjaiban arról posztoltam, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselő és polgármester olyan új innovatív utakat talált a szociális érzéketlenségben, amelynek csodájára járnak majd a szegények büntetőexpedíciójában gyakorlatot szerző kormánypárti politikustársai is. Nyilvánosan alázott meg egy családanyát, aki elmaradt befizetéseivel. Polgármesterként fogta és kiterítette a történetet névvel a közösségi médiában, hiába, hol is vannak annak a helye, ha nem ott. Akkor így zártam írásom: „Pócs János szégyellheti magát! Méltatlan arra, hogy betölthesse tisztségeit.  Megszólalása egy kultúra lenyomata, pontosabban kultúranélküliségé, a vállalhatatlanság és az emberség hiányának a jele, ami a Fideszre és egész kormányzásukra annyira jellemző.”

Nem is állt szándékomban több figyelmet szentelni e nagy formátumú politikusnak, ám a karácsonyi események mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Mi is történt? Szenteste a jászdózsai templomban a karácsonyi misét vezető pap bejelentette, hogy minden résztvevő karácsonyi ajándékot kap. Az ajándék pedig az volt, amire minden embernek szüksége lehet, ami igazán fontos és emlékezetes: világító szűzmáriás kulcstartó, Pócs János aláírásával. Hát ilyen az, amikor egy politikus szenteste kampányol, és a biztonság kedvéért  ezt bejelenteti a pappal is.

Természetesen volt felháborodás, alighanem többen vannak azok a polgárok, akik szerint Jézus születésének, a három királynak, a betlehemi jászolnak, illetve a szentmisének talán hangyányi köze sincs Pócs János fideszes honatya kampányához, pardon, ajándékaihoz. Arról, hogy jön Pócs János, és világító kulcstartót ad az újszülöttnek vagy a gyülekezetnek, nem szól sem a Biblia, sem a szertartás rendje... Ez kész. Ilyen képviselő, mint Pócs János, nincs még egy, bár ha széjjelnézek frakciójában, azt hiszem, akadna még egy-két ilyen szintű szabadgondolkodó. Aztán természetesen nem is Pócs lenne, ha a lányait nem keverné bele saját maga pocsolyájába.

Talán másként vélekedne az ajándékozásról Pócs János, ha mondjuk elkísér Gyömrőre, a helyi gyermekotthonba. Karácsony előtt egy héttel ajándék-gyűjtést szerveztünk a gyermekotthon lakói javára: a sok segítő szándékú ember kis ajándékai nagy zsákokat töltöttek meg. A Teleki kastélyban lakó gyerekeknek így ruhákat, társasjátékokat, könyveket vittünk. Az eddigi cipősdobozok és karácsonyi ruhacsomagok után én most szerveztem nagyobb gyűjtést először, de szüleim gyerekkoromban rendszeresen jártak a gyömrői gyerekotthonba, és kértek meg engem és a húgomat is, hogy nézzük át a játékainkat, miről tudnánk lemondani a nálunk nehezebb helyzetben lévő gyerekek javára. Most szüleim után magam is így járok el, és köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítettek nekem, hogy örömet vittünk a gyermekotthon lakóinak.

Világító kulcstartót persze nem vittem. A gyerekek nem is tudják, hogy ki vagyok, de szerencsére azt sem tudják, ki az a Pócs János. Azt hiszem, ez jól is van így.