Kezdjük talán egy statisztikai adattal: az emberi civilizáció eddig bizonyíthatóan 800 állatfajt tüntetett el a Föld színéről, és további legalább tízezret sodort súlyos veszélybe. A mai Állatok Világnapjának alapvetően az állatok tiszteletéről kellene szólnia, ám a jelek szerint a békés egymás mellett élés minimuma is kérdésesnek tűnik.

Nemcsak az állatok védelme szempontjából szimbolikus jelentőségű, hogy hetek óta fogva tartják, és kalózkodással vádolják azokat a fegyvertelen, semmilyen erőszakos cselekményt el nem követő Greenpeace-aktivistákat, akiket az Északi-sarkvidékhez tartozó Pecsora-tengeren kapcsoltak le orosz határőrök, miközben a zöld aktivisták az érintetlen természeti környezet és a térség gazdag állatvilágának védelmében demonstráltak az olajbányászok környezetrombolása ellen. (Kiszabadításuk érdekében egyre erősebb a nemzetközi tiltakozás, Budapesten holnap lesz vonulás a Greenpeace szervezésében, gyertek minél többen!) Az eset tökéletesen jellemzi azt az értékrendszert, amelyben természeti környezetünket, és a Földet  velünk megosztó élőlényeket általában elhelyezzük. Mahatma Gandhi (akinek október 2.-i születésnapján a háziállatokra emlékeztünk)  pontosan és találóan fogalmazott, amikor azt mondta: „egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik”. Valóban, ráadásul az állatokkal való bánásmód nem csak az egyes nemzeteket, hanem globálisan az emberiség erkölcsi nívóját is jellemzi. Azét az emberiségét, amelynek köreiben továbbra is népszokásnak, megőrzendő hagyománynak számít a delfin- és fókamészárlás, az élő cápák uszonyának levágása vagy az énekesmadarak halomra lövése. Ha belegondolunk, hogy a madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferenc (akinek a halálához a mai világnap kötődik) már a középkorban is értette, hogy az állatok a bennünket körülvevő világ pótolhatatlan részei, szeretetre és tiszteletre méltó teremtmények, akkor azt kell mondanunk: ezen a területen az elmúlt ezer évben nem sokat sikerült fejlődni.

A ma ismert (leírt) mintegy 1 millió állatfaj közül súlyosan veszélyeztetett közel 2000 faj, veszélyeztetett valamivel több, mint 2500, és erősen sebezhető további mintegy 4500. Az IUCN szerint a veszélyeztető tényezők között az első helyen szerepel az élőhelyek pusztítása és a túlvadászat, a környezetszennyezés és az idegenhonos, agresszívan terjedő fajok betelepítése. Figyelmeztető jel, hogy még a hozzánk genetikailag a legközelebb álló főemlősök 633 fajának mintegy felét is a kihalás fenyegeti. A ma jellemző tendenciák alapján pedig könnyen megtörténhet, hogy unokáink számára az oroszlán, a zsiráf vagy az orrszarvú már csak a képeskönyvekből lesz ismerős. A sarkvidéki pusztítás veszélyére pedig nem véletlenül próbálják felhívni a figyelmünket a bátor Greenpeace aktivisták. Miközben a jegesmedvék, az Északi sark emblematikus csúcsragadozói sokunk kedvencei, rajzfilmhősöket csinálunk belőlük és izgatottan figyeljük állatkerti példányaik sorsát, a természetben már súlyosan veszélyeztetett fajnak számítanak, hiszen a klímaváltozás miatt visszaszoruló jégtakaró gyakorlatilag élőhelyük eltűnését jelenti. A jégtáblák csökkenő felülete miatt szaporodásuk és vadászatuk is egyre több nehézségbe ütközik – ennek bizonyítéka az az éhen pusztult jegesmedve is, amelyre kutatók találtak rá idén nyáron.

A világ az általunk kipusztított állatok (és élőhelyeik) nélkül nem csupán szegényebb lesz, de előbb-utóbb működésképtelenné is válik. A Földön nincsenek fölösleges fajok, és a bioszféra bonyolult egyensúlyának megbontása, a természeti erőforrások túlhasználata, az élővilág kizsákmányolása olyan folyamatokat indít el, amelynek káros következményeivel a Föld emberi lakóinak is szembe kell nézniük. Erre is érdemes gondolni, amikor az állatokra emlékezünk.