Tíz embernek kellett meghalnia, százötvennek megsebesülnie, négy település (Ajka, Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely) életének felborulnia, hétköznapi mércével felmérhetetlen anyagi és környezeti kárnak keletkeznie, a Torna patak és a Marcal élővilágának elpusztulnia, 38 milliárd forintnyi közpénznek elfogynia azért, mert Magyarországon a környezetvédelmi hatósági rendszert a politika a működésképtelenség szintjére züllesztette. A tragédiából máig nem vonták le a szükséges tanulságokat: egy hasonló katasztrófa bekövetkezésének az esélye ma nagyobb, mint négy évvel ezelőtt.

2010. október 4-én átszakadt a MAL Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi zagy lakott területeket, szántókat és legelőket öntött el. Magyarország történetének legnagyobb környezeti katasztrófája annak ellenére következett be, hogy a szóban forgó üzem minden szükséges engedéllyel rendelkezett, túl volt az esedékes hatósági ellenőrzéseken, ahol mindent rendben találtak. A balesetnek máig nincs állami felelőse, a kárt szenvedett lakosság pedig azóta is hiába pereli a céget kártalanításért: az első fokon mostanában rendre megnyert perekből a dolgok jelen állása szerint sosem lesz kártérítés.

Az esetből alighanem minden normális országban azt a következtetést vonták volna le, hogy a környezetvédelmi intézményrendszer megerősítésre szorul. Magyarországon ehelyett az történt, hogy a harmadik Orbán-kormányban továbbra sincs minisztériuma a környezetvédelemnek, a korábbi feladatokat négy külön tárcához telepítették (FM, BM, NFM, Miniszterelnökség). A „szaktárcán” (FM) belül csak a felszíni és a felszín alatti vizek iránti felelősség, a levegőtisztaság, a hulladékgazdálkodás és a természetvédelem egy-egy osztálya maradt meg, az irányítás helyettes államtitkári szintű , ami egész Európában példátlan. A területi hatóságokat rendszeres zárolásokkal pénzelvonásokkal és folyamatos átszervezéssel gyengíti a kormány. Az intézményrendszer ellenőrzési kapacitása jelenleg gyengébb, mint 2010-ben. Jellemző példa az is, hogy az országos környezetvédelmi főfelügyelőség élén éveken keresztül olyan „szakember” állhatott, akinek se szakirányú végzettsége, se szakmai gyakorlata nincs, a miniszter pedig, aki ezt a helyzetet létrehozta és tétlenül nézte, ma is a helyén van.

Magyarország semmit sem tanult a négy évvel ezelőtti katasztrófából. Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva, a ma élőkért és a jövő nemzedékekért felelősséget érezve föl kell tennünk a kérdést: minek kell történnie ahhoz, hogy a magyar állam végre eleget tegyen alkotmányos feladatának, és intézményi szinten is biztosítsa polgárai számára az egészséges környezetet, illetve az európai színvonalú környezeti biztonságot?