„Keresem az otthonom” – ütött meg a mondat egy alig félórás dokumentumfilm egy szereplőjétől, aki jelenleg csomagolóként dolgozik New Yorkban. „Az idő, amit velük töltenél el” – utal a másik főszereplő, egy újságíró lány arra, hogy szüleitől, barátaitól és hazájától távol él, nélkülük telik az idő, és a múló idővel csak a honvágy növekszik. Hiába a technológia, hiába az internet, a közösségi háló, amelyek látszólag lerövidítik a kontinensnyi távolságokat, mégis mintha a távolság csak nőne, a falak pedig emelkednének.
A dokumentumfilm (Menjek/Maradjak) a kivándorló magyar fiatalok életét rögzíti, első darabja a New York-i „fejezet – itt elérhető (a képek is szuperek). Mirjammal utazunk a metrón – sokak előtt ő nem ismeretlen, a Magyar Narancs oldalán vezetett blogja után főleg –, mesél az egyesült államokbeli munkaalkoholizmusról, teljesítményközpontúságról, arról, hogy bár az emberek sűrűsége óriási, egymástól való távolságuk néha mégis mérhetetlen. Mirjam azért szeretne visszatérni. Haza akar majd jönni. Honvágy és egyfajta magány együttállása gyakran repítik haza gondolatait.
Attila, a másik hősünk azért dolgozik ma New Yorkban, mert itthon már nem tudott megélni. Hitelből ment nyaralni, nem tudott félretenni, nem volt megtakarítása. Nem dőzsölni szeretett volna, csak megélni, boldogulni. Most mindennek lehetősége az óceánon túl várja. Mondatait hallgatva mintha távolodna tőlünk. Magyarként gondolkodik és magyarnak vallja magát, de saját hazájában kellett azzal szembesülnie, hogy nem tud elismerésre szert tenni, hogy kilátástalan lehet az élet, ha marad. Hogy el kell mennie.
Mirjam és Attila története sok mindenről szól: a globalizációról, a lehetőségek globális áramlásáról, a szabadságról, az ambícióról, a tehetségről, a megélhetés vágyáról és szükségéről, a kiútkeresésről. Ha megnézitek az alig félórát, látni fogjátok, hogy más miatt érkezett Mirjam és Attila az Egyesült Államokba. Két személyiség, két különböző cél és motiváció, két eltérő életút. De ezek az eltérő pályák néha-néha összeérnek. Szép – ha lehet egyáltalán így fogalmazni ebben a helyzetben –, amikor a New York-i magyar csapat összejött társasjátékozni, hogy aztán a hazáról beszélgessenek, a hiányzó barátokról, hogy milyen jó lenne a nagymama sütije, vagy ha az Astoria a Times Square helyén lenne.
Ennél a résznél adódik a kérdés: hány és hány honfitársunk van, akik az utóbbi években összepakolták szobájukat, megtakarított pénzüket vagy éppen családjukat, és elhagyták Magyarországot. Mert nem tudtak itt élni: nem tudtak megélni, mert annyi pénzt sem kerestek, amiből a minimumra futja. És mert van egy kormány, amely mindig csak utánuk nyúl, ami nem tiszteli az eltérő véleményt, és nem támogatja a tehetséget. Sokaknak attól is félniük kellett, hogy egyszer majd behívja őket a főnök: „Szerinted tényleg maffiakormányzás van?! Úgy hallottam, ezt mondtad. Hangoskodunk, hangoskodunk?”. Nem tudtak itt élni, mert gyermekük elől elvették a jövőt, az egyetemet, a tanulás lehetőségét. Diákok tömegei érzik ma úgy, hogy szüleiket kénytelenek itt hagyni. Családok szakadnak szét azért, hogy remények életben maradjanak. Több mint félmillió magyar hagyta már el az országot, mert nem bírja. Szereti ezt az országot, így szomorúsággal telve gondol hazájára, de nem tehet mást: megy. Sokaknak mindegy milyen munka, csak munka legyen és tisztességes fizetés.
Hazaelhagyó otthonkeresők ők. Nem szabad hagynunk, hogy ők is otthont keressenek. Mert már van otthonunk: Magyarország. Nekünk azért kell dolgoznunk, hogy otthonkeresés helyett otthonról beszélhessünk. A fiatalok nem unatkozni járnak a romkocsmába, hanem a demokráciát, a jogállamot újragondolni. Fiatalok kormányzati heccelése és dühítése helyett megbecsülésükre kell a politikának törekednie. A fiatalokban, a kritikusokban, a másként gondolkodókban, a kormányt váltani akarókban (azaz a többségben) démonokat látó orbáni rezsim leváltásának felelőssége így magától értetődő.
Sok munka vár ránk, de a végén magyarok millióinak a kérdésére, hogy „menjek vagy maradjak?”, kell azt a választ adniuk: „maradok”.
Barátaink, ismerőseink, honfitársaink viszont akkor maradnak, ha Orbán 2014-ben megy. Menni fog, hogy menjen!
