Az alábbiakban Kaufer Virág, szeretett barátnőm és volt képviselő- és párttársam vendégbejegyzését olvashatják.

Rebekát 2010 május 10-én ismertem meg. A frakció alakuló ülésén találkoztam vele személyesen először, addig csak telefonon beszéltünk: tanácsot kértem tőle arról, hogyan látja a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét a politikai pályán.

A frakcióban öten voltunk nők, mind különbözőek, de egyben azonosak: sikeresek voltunk a szakmánkban, így számunkra a politikai szerepvállalás nem karrierlehetőség volt. Sokat hallottunk az elmúlt időszakban arról, hogy több nő kéne a parlamentbe, és hogy a magyar politika ma mennyire nem nőnek való világ. Mi is megszenvedtük, ki-ki a maga módján. Számomra a kiszámíthatatlan, a magánéletet is ellehetetlenítő időbeosztás egyre elviselhetetlenebb volt.  A közszereplés miatt a privát szférám rohamosan csökkent. A minősíthetetlen, szakmaiatlan szócsaták pedig nap mint nap emlékeztettek arra, hogy itt értelmes, emancipált nő nehezen találja a helyét. Nem is véletlen, hogy ebben az ellenszélben az akkori öt nőből csak ketten maradtak talpon a 2014-es választásokra: Szabó Timi és Szabó Rebeka.

Rebekának pedig bőven jutott az elmúlt négy évben a támadásokból.

2010-ben egyedüli nőként ült be az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságába, és egyedüli nőként borította rájuk (az ott ülő férfi képviselőkre és a fideszes helyi oligarchákra is) az asztalt a földrablások miatt. Őszintén szólva, nagyon féltettük, de ő hajthatatlan volt. Külseje sokszor félrevezeti azt, aki “csak” egy törékeny nőt lát benne. Rebeka ösztönösen tudta, hogyan védje meg magát a közszereplésből származó kitettség ellen, és azt  is nagyon jól fel tudja mérni, hogy mi az, ami már sok neki. Ezért én nem tartottam sosem találónak őt a gazdák Jeanne d’Arc-jának nevezni. Rebeka született vezető, de megérzései helyett legtöbbször racionális gondolkodása irányítja.

Rövid politikai pályafutásom bebizonyította számomra, hogy itt is, mint mindenhol, az emberi tényező a legfontosabb. A változáshoz szükség van nőkre a parlamentben, de nem akármilyenekre. Olyanokra, akik az igazságért küzdenek, akik nem rettennek meg, és akik a férfitöbbség elvárásai ellenére tudnak többek lenni, mint biodíszlet. Olyanokra, akik sosem felejtik el, hogy nem a csillogás és a pózolás miatt kerültek be a házba, hanem azért, mert céljaik vannak, mert ki akarnak állni az elesettekért és a jövő generációk jogaiért. Nagyra becsülöm Szabó Rebekát, mert az embert próbáló kihívások, és a politikán kívüli lehetőségei ellenére is van ereje folytatni azt, amibe négy évvel ezelőtt belevágott. Rebeka szerintem nem Jeanne d’Arc, hanem egy született stratéga, aki beosztja erejét, felméri az ellenfeleit és győz.

Ertsey Kata volt párttársam azt írja lemondásának indoklásában, hogy a viták színvonala miatt nincs is szükség értelmes, tisztességes emberekre a parlamentben. Nem értek egyet vele: 2014-től még nagyobb szükség lesz azokra, akiknek helyén van a szíve és az esze. Akármi is lesz a választások kimenetele, Rebekának helye van és helye lesz az új Parlamentben.

(Kaufer Virág civil aktivista, 2010 májustól 2012 januárjáig országgyűlési képviselő, jelenleg újra civilként politizál és dolgozik egy fenntartható és békés jövőért.)