Még karácsony előtt olvastam egy nagyon ijesztő cikket az origo.hu-n a Csendes-óceán élővilágának drasztikus megfogyatkozásáról. Egy vitorlásversenyző 28 napon át haladt az óceán egy szakaszán, közben alig látott madarat vagy halat, szemetet viszont annál inkább. Látott még hatalmas halászhajókat is, amelyek több tonnányi halat fognak ki és pusztítanak el fölöslegesen, miközben a magasabb áron eladható tonhalat halásszák. A tengerek nagyipari módszerekkel történő túlhalászása nemcsak a veszélyeztetett tonhalfajokat, hanem a teljes halállományt érinti, és sokak egybehangzó véleménye szerint a közeljövő egyik legsúlyosabb élelmezési és ökológiai katasztrófájával fenyeget (részletek a szövegbe linkelt cikkekben, illusztrációként pedig a WWF kampányának egyik képét kölcsönöztem).

Halat enni pedig jó, én legalábbis nagyon szeretem, ami talán annak is köszönhető, hogy nálunk karácsonykor is hagyományosan halászlé és rántott ponty a menü. A tengeri halak is finomak persze, de a fejlett világ lakosságának az az igénye, hogy a tengerek mellett lakó népek természetes táplálékát ne csak ott helyben egye, amikor éppen nyaralni megy, hanem akár minden nap álljon rendelkezésére (gondoljunk csak a trendi szusi fogyasztásra), beláthatatlan következményekkel járhat.

Éppen ezért a karácsonyi halvacsora emlékének apropója (a statisztikák szerint Magyarországon az elfogyasztott halak kétharmada a karácsonyi szezonban fogy el) jó alkalom arra, hogy átgondoljuk a felelős halfogyasztás néhány szabályát.

Először is igyekezzünk hazai, édesvízi halat enni! A pontytenyésztés például, ha extenzíven, halastavakban történik, vizes élőhelyként is fontos funkciót tölt be a tájban. A jól tenyésztett pontynak nincs „pocsolyaíze”, de ha valaki mégis idegenkedik tőle, választhatja a hazai (európai) harcsát, vagy az egyre több helyen kapható hazai tenyésztésű afrikai harcsát is, amelynek íze vetekszik a tengeri halakéval (bár itt az intenzív tartásból eredő hátrányokkal is számolnunk kell). Vagy itt van a busa, amelynek húsa nagyon egészséges, magas az omega 3 zsírsav tartalma, emellett invazív (ésszerűtlenül betelepített és elterjedt) faj, vagyis egyébként is cél a lehalászása (erről bővebben Eisenbeck Tamás kiváló blogján olvashatunk, aki szerint a busából kétszeri darálással ízletes szálkamentes fasírt készíthető). Nagyon finom az édesvízi pisztráng is, amelyet hazánkban több helyen is tenyésztenek. Ha pedig végképp ragaszkodunk a tengeri halakhoz, akkor keressük a fenntartható halászatot ellenőrző nemzetközi program által ajánlott MSC jelölésűeket.

Ez a rövid bejegyzés csak figyelemfelkeltésre szolgál, arra nem vállalkoztam, hogy teljes áttekintést adjak a fenntartható halászatról vagy halfogyasztásról. Szerencsére számos kiváló cikket olvashatunk a témában az interneten, igyekeztem ezekből a legfontosabbakat belinkelni. Mindenkit arra bíztatok, hogy olvasson utána, hogyan tudna a saját ízlésének leginkább megfelelően, de a drámai méreteket öltő túlhalászatot nem támogatva halat enni! Azt talán hozzá sem kell tennem, hogy a fenntartható élelmiszer termelést és az egészséges élelmiszereket kiemelten fontosnak tartó politikusként természetesen a törvények, szabályok szintjén is a hazai, fenntartható haltenyésztést támogatom.