Az alábbi kép a Kiskunsági Nemzeti Parkban, az izsáki Kolon tónál készült. Magam is gyakran jártam arra kutatóként, és sokszor hallottam, ahogyan a helybéliek is megőrzendő értékként említik a tavat, a madarakat, a környező buckás-árvalányhajas gyepeket. És nemcsak a tájhoz való érzelmi kötődésük miatt, hanem azért is, mert pontosan tudják, az ő boldogulásuk, a mezőgazdasági termelés, az erdők léte, az öntözés lehetősége mind attól függ, hogy az őket körülvevő természetes élővilág fennmarad-e.

fotó: knp.hu

A fideszes kormánytagok azonban a jelek szerint még nem jutottak el a fenti összefüggés megértéséhez. Mérvadó szakmai források szerint ugyanis jelentős átalakítás várható az állami környezet- és természetvédelem területén: új törvényt terveznek, a nemzeti parkokat lefokozzák, a környezetvédelmi felügyelőségeket a kormány alá rendelik. Eddigi tapasztalataimból kiindulva az átszervezés célja a hatósági rendszer további gyengítése, és a védett földek széthordása. Szakmai érvet még nem hallottunk az átalakításnak álcázott rombolás mellett, a politika pedig szokás szerint terel és sunnyog, pedig a zöldügyekben már nem nagyon van hova hátrálni.

A sajtó (pl. nol.hu, index.hu) is megírta, hogy mi készül: a nemzeti parkokat egy közös igazgatóság alá rendelik, a gazdálkodási jogosítványaikat (mindenekelőtt a védett földek kezelői jogát) elveszik tőlük, a zöldhatósági rendszer a megyei kormányhivatalokba integrálódik, a meglévő jogi szabályozást pedig átírják, hogy kevésbé akadályozzák az ország Orbán Viktor által megálmodott, már évtizedekkel ezelőtt is rendkívül maradi szemléletet tükröző iparosítását. Ennek érdekében az eddigieknél is kevesebb korlátozás érvényesülhet majd a Natura 2000-es területeken is.

A földművelési tárca közleményben próbál védekezni: „Alaptalanok azok a sajtóban megjelent híresztelések, amelyek egy rosszindulatú informátortól származnak és egy minisztériumi állománygyűlésre hivatkoznak. A védett természeti területekre, Natura 2000 területekre vonatkozó előírásokat jogszabályok tartalmazzák, ezek minden állampolgár, állami szereplő, intézmény számára kötelező érvényűek. A kormány és ezen belül is a Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett a természeti értékek megóvása mellett.”

Ugyanakkor V. Németh Zsolt, a minisztérium környezetügyi államtitkára megerősítette: lesz közös főigazgatóság a nemzeti parki igazgatók fölött, a nemzeti parki kezelésű védett földek az állami földprogramokért felelős államtitkársághoz kerülnek, és várhatóan készül egy közös kódex, amely egységes keretbe foglalja a vadászati, az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi törvényt (vagyis tényleg átírják a jogi szabályozást). Busi Lajos, az országos zöldhatóság vezetője pedig már be is jelentette a beosztottainak, hogy a környezet- és természetvédelmi felügyelőségek a jövőben a kormányhivataloknak alárendelve – vagyis nem a környezetvédelemért is felelős minisztérium hatósugarában – működnek tovább (ami azért is érthetetlen, mert a kormányhivatalok megyénként, a felügyelőségek viszont földrajzi kritériumok, vízgyűjtők szerint szerveződnek, és az utóbbiakból jóval kevesebb van, mint megyéből). A „rosszindulatú forrás” tehát láthatóan a nagyon is létező minisztériumi tervekről lebbentette föl a fátylat.

A védett területek kezelői jogának átadása az utolsó koporsószöget jelentheti a nemzeti parki hálózat számára. A nemzeti parkokat már eddig is alaposan kivéreztették, hiszen ezek az intézmények a legnagyobb vesztesei annak az intézkedésnek, hogy az 1200 hektárnál nagyobb birtokok gazdái nem kaphatnak földalapú támogatást – ebből a forrásból származott az utóbbi években a nemzeti parki igazgatóságok költségvetésének 50-60 százaléka. A miniszter írásbeli kérdésemre adott válaszában ígéretet tett arra, hogy költségvetési forrásból pótolják majd a nemzeti parkok kiesett bevételeit, de a most benyújtott költségvetésben ennek semmi nyoma sincs. Mindennek tetejében, mivel a nemzeti parki földek átkerülnek a Kishantos tönkretételéért is felelős Bitay Márton államtitkárságának kezelésébe, az eddigieknél is erősebb lesz a kormányzati nyomás, hogy a nemzeti parkokra kimeríthetetlen földbankként tekintsenek, amelyek földvagyonából korlátlanul ki lehet elégíteni a párttársak és jóbarátok földigényét. Hogy hogyan lehet ilyen körülmények között garantálni a természetvédelmi szempontok elsőségét, azt jól illusztrálja a lépfene-fertőzésért felelős (de Fazekas Sándor miniszterrel jó barátságot ápoló) gazda esete: ő is nemzeti földet kapott kedvezményes bérletbe, ám annak ellenére sem bontották fel vele a bérletet, hogy a szerződésben szereplő összes állategészségügyi előírást megszegte.

A nemzeti parki rendszert – 1973-ban a Hortobágyi Nemzeti Park megalapításával – azért hozták létre, hogy legyenek területek az országban, ahol a védett természeti értékek megóvását sem politikai, sem gazdasági érdekek nem akadályozzák, és amelyek gyerekeink, unokáink számára őrzik meg az egészséges környezet, az egészséges élelmiszer termelés alapvető feltételeit. Ennek a hatékony védelmi szisztémának az utolsó bástyáit rombolhatja le most az Orbán-kormány, hogy ki lehessen elégíteni a politikai klientúra föld- és támogatásigényét. A cél érdekében semmi nem drága: sem a nyilvánvaló hazudozás, sem a természeti örökség maradékának feláldozása.