„Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szombaton a képviselőcsoport nevében ugyancsak nyílt levélben kérte az államfőt, írja alá a földtörvényt.” – olvasható a hírösszefoglalóban. Értik, ugye? Mert ez így szokott történni normál esetben: elfogadnak egy törvényt, majd a kormánypárti frakció még gyorsan ír egy levelet is, hogy a köztársasági elnök írja azt ám alá. Páratlan. Immáron ott tartanak a fideszes szavazógépek, hogy tulajdonképpen elismerik: a törvénnyel semmi nincs rendben, rá kell hát erősíteni.

Mint az köztudott, pénteken Házszabályba ütköző módon elfogadták a Nagy Magyar Földrablás projektet, ismertebb nevén földtörvényt. A törvény ezer sebből vérzik, számos alkalommal szóltam már erről. A lényeg röviden, hogy ahelyett, hogy elmozdítaná azt a torz birtokstruktúrát, amelyben a termőföld kb. 90 %-át a gazdaságok egyötöde használja (KSH 2010), bebetonozza a földbérletekkel megkezdett fideszes klientúraépítés eredményét, azaz a kormányközeli új földesurak monopolhelyzetét. „Versenyképes üzemméretre” és „agrárközéposztályra” van szükség – szól a kormányzati mantra. Ha a Mészáros Lőrincekre gondolunk, úgy tény, jó úton halad a projekt. Az üzemméret már meghaladja Felcsút határát, a középosztályi szintet pedig már bőven elérte Felcsút ura.

Az előbbi fogalmak a magyar politikai zsargonban mindig is a nagybirtok fedőnevei voltak. Ha egy falu határában csak egy vagy két „agrárközéposztálybeli” család fér el, a többiek legfeljebb béresek vagy hobbikertészek lehetnek a lakóhelyükön. Csak egy példa: míg Magyarországon a 100 hektár fölötti birtokméret kategóriában egy birtok átlagos mérete 587 ha, addig ez a szám Franciaországban 166 hektár. Ha a francia sajtokra vagy marhaszeletekre gondolunk, nem nehéz kitalálni, melyik ország mezőgazdasága versenyképesebb és népszerűbb a bel- és külföldi fogyasztók körében. Pedig a mi agráradottságaink is kiválóak, csak el kéne indulnunk végre egy olyan úton, ahol ezeket fenntarthatóan ki is tudjuk használni!

Ehelyett most van egy szabálytalanul elfogadott földforgalmi törvényünk, ami legkevésbé a tájba illően gazdálkodni, tisztességesen megélni, generációkon átívelő foglalkoztatásban és tradícióban gondolkodó gazdáknak kedvez. Ugyanakkor ez rendben van nemcsak a komoly agrártudós hírében álló Rogán szerint, hanem a Fidesz kiszolgálójaként működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint is. Öröm nézni, ahogyan Orbán Viktor látványosan megegyezik a földtörvényről Györffy Balázs fideszes országgyűlési képviselővel, aki történetesen a 7,9 %-os részvétellel és majdnem ugyanennyi érvénytelen szavazattal megválasztott Agrárkamara elnöke is. Van itt nemzeti együttműködés, de van ám. Két fideszes megegyezik, törvény születik, elfogadják – mindegy hogy szabályellenes módon, minek is az a parlamentarizmus, csak zavarja a rablást. Aztán megy a levél a harmadik fideszesnek, hogy „ugye, nem gondolod, János hogy?”

Áder most dönthet: állampolgárok vagy az államot kisajátító kollégiumi szobatársak. 

„Menjünk át Attilához a Jókaiba…”

(Schmuck Andor, 2013. június 13.)

Tordai Csaba a következőket írja a hvg. hu-n megjelent írásában: „Érdekesebb eleme a történetnek, hogy 2012 novemberében – tehát Bajnai Gordon zászlóbontása után, tőle teljesen függetlenül – Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított. Ennek a szervezetnek a bejegyzése a mai napig nem történt meg, azonban a bíróság szerint »foglalják« az Együtt 2014 nevet. A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György, egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka az MSZDP szóvivője. Az »igazi« Együtt 2014 alapítói nem feltételezik, hogy rosszindulat vezette volna őket, akár arról is szó lehet, hogy egy kormánypárti meghackelés elől foglalták le a nyilvánosság előtt Bajnai Gordonhoz kötődő nevet.”

Bódás Bianka tehát a Schmuck-féle MSZDP szóvivője, és a beadványban segítségére volt Tiner György is, Hagyó Miklós egykori parlamenti titkára. Ők és társai tavaly november 6-án alakították meg e néven pártjukat, mely a Milla 12 pontjának megvalósítását tűzte ki célul. Tiner a szocialisták XII. kerületi honlapja szerint a párt kerületi alapszervezetének elnökségi tagja. A sajtó érdeklődésére a „Jókaiból” nem tudtak választ adni arra, hogy párttag-e vagy sem. Szóval egy elnökségi tag, aki nem párttag. Vagy lehet, hogy az. Értem.

Schmuck Andort valószínűleg a jóhiszeműség vezethette akkor is, amikor a múlt héten, csütörtökön alig bírta kivárni, hogy az Együtt 2014 és a PM politikusai megérkezzenek a Boráros térre, hogy Bajnai Gordonnak bemondhassa a kamerák előtt: „Menjünk át Attilához a Jókaiba”.

Az hogy Schmuck oda egyeztetve ment, úgyszólván biztosnak mondható – és nem a saját pártjával egyeztetett. Továbbá ebben az egész esetben nem is az ő személye az érdekes. Az, hogy akciója a médiahekkelésnek egy igen kínos kísérlete, az is vitán felül áll. Ami súlyosabb, az a mindezek mögött megbújó stratégia. A „Jókaiba”, „zárt ajtók” mögött”, „csak nyilvánosság ne legyen” gyakorlatának folytatása – már ahogyan ő képzeli a tárgyalásokat. Nyilvánvalóan a politika mindennapi „működésével” együtt járnak olyan egyeztetések is, amelyek nem tartoznak a Hír TV vagy a Magyar Nemzet munkatársaira, de a tartalmi pontok ismertetése kutya kötelessége a politikusoknak. Minden egyeztetésnek ez az alapja, nem pedig az, hogy rögtön becsukódnak az ajtók.

Éppen ezért az Együtt 2014-PM pénteken sajtótájékoztatót tartott, hogy mindenki előtt világos legyen, milyen álláspontot képviselünk az ellenzéki egyeztetéseken. Nem „majd”, meg „majd idővel”, hanem már a tárgyalások előtt bemutattuk a korszakváltás garanciáit lefektető szempontjainkat, hogy a széles nyilvánosság számára is kontrollálható legyen a folyamat; hogy jelezzük, van olyan politikai erő, amelynek éppen annyira elege van a „mindegy hogy mi a tartalma, csak a helyem biztosított legyen” típusú alkukból, mint az állampolgároknak. Eddig sem kértünk az ilyenekből és ezek után sem fogunk.

Az országjárás során is megtapasztaltuk, hogy az állampolgároknak fontos a kormányváltás, de ma már annál is több kell – nem térhetünk vissza a múlt hibáihoz. Kormányváltás kell, de korszakváltás is. Kormányváltás csak úgy lehetséges, ha a választóknak olyan hiteles pártot tudunk felmutatni, amelynek jelöltjeire jó szívvel és bizalommal tudnak szavazni. Nem kérünk a retorikai vitákból, hogy vajon az őszödi beszéd mekkora beszéd is, mert az a választópolgárok megvezetésére épül. Nem kérünk a felcsúti birodalomépítő stadionálmaiból sem, mert nekünk a gyermekszegénység megszüntetése az első, nem pedig a megalomán stadionépítés.

A korszakváltást mindenkinek magán kell kezdenie, az ugyanis elvi alapú együttműködést jelent, nem pedig hatalmi osztozkodást. Lehet futni kamerákkal a hát mögött, hogy az illető(k) meghekkeljen(ek) sajtótájékoztatókat, nekik attól még szavazójuk nem lesz – se másnak –, csak az ellenzék körüli hangulatot rombolják.

Nem a politikusokért van az összefogás, hanem az állampolgárokért. Az összefogás nem a politikai karrierek meghosszabbításának eszköze, hanem a kormány- és korszakváltás feltétele. Ehhez az tud csatlakozni, aki vallja, hogy Magyarországnak alapvetően új utakon kell járnia, hogy Magyarországon a választási kampányok nem a becsapás rutinjait jelentik, hanem az állampolgárok által vágyott álmok, remények és jövőképek megfogalmazását és képviseletét.

 Egy sikeres kormányváltó és egy eredményes korszakváltó összefogásnak ma stabil politikai és erkölcsi alapelvekre van szüksége, illetve azokat megjeleníteni képes hiteles és az összefogásba értékeket és támogatottságot hozó, nem pedig attól vivő politikusokra. Ugyanis nem a politikusokért van az összefogás, hanem az állampolgárokért. Nem a karrier, hanem az ország, és ezért a demokratikus ellenzék győzelme az első.

 Én a nagy médiahekkelő, vagy a pártnevek lefoglalásában jeleskedő társai nevét még egyszer nem hallottam elhangozni, amikor földügyekben jártam a vidéket. Soha. Ellenzékről beszélnek az állampolgárok, bíznak bennünk és persze az MSZP-ben is, biztatnak bennünket és a szocialistákat is, szeretnének egy, a kormányváltást maximalizáló együttműködést.

Ma már evidencia az, hogy egy új politikára van szükség: mindannyian az arroganciával, a felelőtlenséggel és a hátsó szobás kultúrával szakítani képes országban akarunk élni. Nem csak a meglévő szavazóinkat kell csak megtartanunk, de újakat is kell szereznünk – és a szavazók mára már tudják melyik ígéret a hamis, és melyik, ami mögött hiteles politikusok állnak.

Magyarországnak a korszakváltók hajójára van szükség, nem pedig egy olyan hajóra, melyben mindenki ellenkező irányba akarná rángatni a kormányt. Tudjuk mi a sorsa az ilyen hajóknak. Összehangolt munkára képes csapatra van szükségünk és hozzáértő kezekre, nem pedig a jéghegy közeledtével is az összefogás díszlete előtt fényképezkedő turistákra. 

Amióta de jure független képviselőként tevékenykedem, nagyobb jelentősége lett a munkámban az írásbeli kérdéseknek, hiszen szóban már nincs lehetőségem kérdőre vonni a kormányt. Írásbeli kérdéseket persze azelőtt is tettünk fel, sokszor olyan témákban is, amelyeknek kisebb volt a politikai súlya, vonzereje a sajtó számára, ami persze nem jelentett kisebb fontosságot. További előnye volt az írásbeli kérdéseknek, hogy itt sokszor hosszabb, részletesebb és konkrétabb, kevesebb politikai balegyenest tartalmazó, tehát érdemibb választ kaphattunk. Volt rá példa, hogy írásbeli kérdéssel derítettem ki pl. van-e érvényes szerződése egy széndioxid kvótákkal üzletelő cégnek, vagy, hogy mire alapozza a VM a méhekre veszélyes növényvédő szerek használatát.

Persze, időnként az írásbeli válaszokra is jellemző a politikai adok-kapok, vagy akár a félrelépés, a válasz alóli kibújás, a mellébeszélés. A poszt tárgyát képező miniszteri válasz azonban minden képzeletemet felülmúlja, politikai rutin ide, három éves parlamenti tapasztalat oda, háromszor el kellett olvasnom, mire elhittem, hogy a várva várt információk helyett _tényleg_ ez a propagandaszöveg van a papírra írva.

Ráadásul a kérdésem tárgya nagyon fontos és sürgős, hiszen néhány hete, amikor a Nemzeti Földalapkezelőnél (NFA) az állami földpályázatok ellenőrzését végeztem, pontozási hibára akadtam, amely több esetben a pályázatok eredményét is eldöntötte. Azonnal rákérdeztem e-mailben Sebestyén Róbertnél, az NFA elnökénél a pontozási útmutatóra, választ persze nem kaptam. Ezután nyílt levéllel próbáltam elérni Sebestyén elnök úr ingerküszöbét, amiről értesítettem Péter Mihályt, az NFA Ellenőrző Bizottságának elnökét is, kérve, vizsgálják ki az ügyet, hiszen szemmel láthatólag rossz pontozás miatt nyertek egyes pályázók (ráadásul a visszaélésekkel terhelt bábonymegyeri és kajászói földek is ezek között voltak.)  Miután erre sem kaptam választ, írásbeli kérdéssel fordultam a miniszterhez, amiben a helyzet (a pontozás ellentmondásai) részletes leírása után néhány nagyon konkrét kérdést tettem fel:

-          „Át fogják-e vizsgálni az általam megjelölt pályázatokat, és megsemmisítik-e az eredményt, ha az önök számára is bebizonyosodik, hogy valóban fennáll az általam leírt pontozási hiba?  Szándékukban áll-e a rossz pontozás alapján jogtalanul elnyert földekre vonatkozó szerződéseket felbontani, és azokra új pályázatot kiírni?”

-          „Kérdezem továbbá, hogy le fogják-e ellenőrizni a többi pályázatot is, hogy kiszűrjék a hasonló hibákat? Adnak-e egyértelmű útmutatást a bírálóknak a további pályázatok pontozását illetően?”

Azt hiszem, a kérdéseim bármilyen pártállású, jóhiszemű emberben is megfogalmazódhattak volna, amikor szembesül azzal, hogy hiba történt a gazdálkodó családok sorsát húsz évre meghatározó pályázatok pontozásában. De hiába vártam őszinte kíváncsisággal a megoldást, mert amit a miniszter úr válasz gyanánt leírt, abból az derül ki, hogy vagy  szövegértési gondjai vannak vagy nincs válasza a kérdéseimre. Idézek néhány állítást – aki megmondja, hogy melyik kérdésemre találok ezekben választ, az a vendégem egy hűsítő limonádéra. (A teljes válasz itt olvasható.)

-          „Az NFA munkáját az elmúlt időszakban minden olyan ellenőrző szerv vizsgálta, amely arra jogosult. Semmilyen vizsgálat nem talált egyetlen törvénysértést sem.”

-          „Szeretném megnyugtatni Képviselő Asszonyt, hogy az NFA folyamatosan vizsgálja a szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését, különös tekintettel az állatállomány növelésére. A napokban készült el az első ellenőrzési jelentés, amely alapján kijelenthető, hogy a gazdák időarányosan teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségeiket.”

-          „A gazdák tájékoztatásával kapcsolatban felhívom a figyelmét arra, hogy az NFA mind Budapesten lévő központját, mind az összes megyeszékhelyen megtalálható irodáját többféle úton is bármikor, bárki megkeresheti, ott mindig kap segítséget és felvilágosítást.

-          „A sikeres pályázást segítendő, a www.nfa.hu oldalon egy több tíz oldalas, csaknem 90 pontból álló dokumentumban minden, az eljárással és a nyomtatványok kitöltésével kapcsolatos gyakori kérdés és válasz olvasható a nap 24 órájában.”

És ennek a válasznak a megírása 15 napot vett igénybe. Természetesen tételesen tudnám cáfolni a fenti állításokat, de most nem ez a lényeg. A kérdéseimet benyújtom újra. Nem akarom azt feltételezni a vidékfejlesztési miniszterről, hogy konkrétan hülyének nézi az ellenzéki képviselőket, ezáltal a választópolgárok egy jelentős részét. Hátha egyszerűen véletlenül rossz választ küldtek el nekem, és ami nekem jött volna, az pedig más kapta meg.

Mindenesetre gyanítom, hogy az a hűsítő limonádé nem talál gazdára.

Ezt a bejegyzést még tegnap kezdtem el írni, mert ami azt illeti, meglepett és erősen nyugtalanított, hogy amíg az árvízveszély óráról óra nő, addig a 2014-es miniszterelnök-jelölt kétségkívül fontos és meghatározó kérdéséről szóló híresztelésekbe ütközöm. Hangsúlyozom: nagyon nem mindegy, hogy ki lesz a jelölt, éppen ezért is fontos, hogy a Medián április után májusban is megjelentett egy kutatást, amely azt az eredményt mutatja, hogy az MSZP-szavazók Mesterházy Attilát, a többi ellenzéki szavazó viszont Bajnai Gordont tartja alkalmasabbnak erre. Az összes kormányváltó szavazó arányait nézve ez Bajnai Gordonnak jelent plusz százalékokat. Tény, hogy az MSZP erős és szervezett párt, de láthatóan más szempontok is vezérlik a kormányt váltani akaró választókat.

Mindenesetre ez a „belső megegyezés, majd szivárogtatás, ami nem az MSZP volt, és nem is pont úgy van” eljárás nagyon nincs rendben. Persze, nem tudom, mi igaz belőle pontosan, de nem is ez a lényeg, ugyanis igazából ez megy már egy ideje. Holott Bajnai Gordon és Mesterházy Attila április végén megegyeztek az ellenzéki együttműködés menetrendjéről, és arról, hogy addig is kölcsönösen tájékoztatják egymást az együttműködést illető fejleményekről. A megállapodásban az is benne volt, hogy az ősz folyamán fognak kitérni a személyi kérdésekre vonatkozó felvetésekre is. Ehhez képest a szocialista pártból származó sajtóinformációk szerint (tegnapelőtt a Népszava, majd kedden az Index közölte a hírt/híresztelést/feltételezést/tényt – nem tudni már, vagy nagyon is) az MSZP és elnöke nem kívánja magát tartani az általa is jóváhagyott együttműködési forgatókönyvhöz, egyúttal egyeztetés nélkül kívánják kijelölni a miniszterelnök-személyét. Tegnap Mesterházy Attila megcáfolta a hírt, de azért hozzátette, hogy „110 százalékos” az elhatározása, hogy vállalná a megmérettetést. Szóval akkor a párt elnöke biztos benne, hogy vállalná, de abban a pártban, amelynek ő a vezetője, erről még nem született döntés. Szóval nem igazak a szivárgás morzsái, mindenről beszélgetnek zárt ülésen, csak arról nem, hogy a 110 százalékos elhatározás ellenére az MSZP akar-e erőből diktálni, vagy képessé válik az ellenzék nyíltan, minden, a kormányváltást elősegítő szempontnak megfelelően megegyezésre jutni.

Ugyanis bár fontos az ambíció, és de van számos más szempont is, úgymint egy korszakváltó program, amelyre ma az állampolgárok vágynak, hogy az Orbán-kormány leváltása ne a 2010 előtti világ hibáihoz való visszatérést jelentse! Egyértelmű ez a kormányváltást akaró, de pártválasztásban bizonytalan szavazók magas számából, és az országjárás során, személyesen is ezt tapasztaltuk.  

Az Orbán utáni világ és a korszakváltás pedig nem építhető fel a régi politika módszereivel, üzengetésekkel és kiszivárogtatásokkal. Az országnak egy olyan demokratikus összefogásra van szüksége, mely képes leváltani az Orbán-Simicska rezsimet. Hátsó szobák helyett nyílt kártyákra van szükség, megállapodások betartására és felelős döntésekre.

Mindenki részéről! Mi ezért alakítottuk meg pártunkat, mert azt gondoljuk, és jól gondoljuk, hogy párbeszédben kell lennünk egymással ahhoz, hogy Magyarország a korszakváltás történetébe lépjen. Ezért szavaznának már ma kétszer annyian ránk, mint ahány új szavazója lett az MSZP-nek 2010 után. És ezért tartjuk tiszteletben a másik erejét, szervezettségét és tenni akarását, mert egymás nélkül, együttműködés nélkül csak az Orbán-Simicska büntetőállam időtartamát hosszabbítjuk meg.  Lehet, hogy az MSZP azt gondolja, az ilyesféle taktikai húzások erősíthetik miniszterelnök-jelöltjük pozícióját, azonban az biztos, hogy ez gátolja annak az alapvető bizalomnak a megszületését, ami egy sikeres kormányváltó együttműködéshez kell. Márpedig egyedül kormányt váltani az MSZP sem képes, így az effajta háttérből vezényelt pozícióharcoknak könnyen a kormányváltás elmaradása lehet az eredménye. Arról pedig igen sokféle tapasztalattal rendelkezünk már, hogy ez milyen katasztrofális következményekkel járhat.

Elég is ebből most. Ki a gátakra, homokzsákot a kézbe, mert nem csak jövő tavasszal, hanem most is az első az ország.

Ma van a Nemzeti Összetartozás Napja. A mai napon országszerte „megemlékeznek” a nemzetről és a határon túli magyarokról. Mécsesgyújtás, szentmise, ünnepi köszöntő, emlékmű-avatás, koszorúzás – megannyi szereplési lehetőség (kormánypárti) politikusoknak. Természetesen lehet helye az ilyen külsőségeknek is, különösen, ha az illető közéleti személy egyébként is, a konkrét cselekvések szintjén is ezeket a célokat tartja szem előtt. A kétharmados kormány képzelt Nagy-Magyarország képe és az értelmetlen szövegű és gyerekekre tukmált nemzeti összetartozás dala viszont biztosan nem tartozik ide.

A Fidesz „jóvoltából” lettem agrárpolitikusként az országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja. Most viszont nem a munkámról szeretnék írni, hanem arról, mit jelent nekem a hazám, a haza. Ezzel a kérdéssel szembesít ugyanis bennünket a kormány politikája miatt külföldre kényszerülő és ott munkát vállaló gyerekeink és barátaink sorsa is, de eszünkbe juthat akár azért is, mert a máskor barát és társ Duna kilépni készül medréből és súlyos árvízveszéllyel fenyeget. Éppen ezért különösen indokolt, hogy az összetartozás ereje ne csak parlamenti vigyázzállásokban vagy közleményekben álljon fenn, hanem összefogásban és tettekben is.

Ahogyan a bejegyzés kölcsönzött címében is olvasható: voltaképpen a Duna a haza. Folyónk, amely országhatárok mentén, számos magyarok lakta országon folyik át, ahol a szűken vett határon túli magyarok laknak. Szlovákia, Románia, Szerbia egyaránt „kap” belőle. A Dunán végighajózni egyúttal 93 000 négyzetkilométeren túli magyar történelmen történő átutazást, a hömpölygő eseményeket, a partról integető határon inneni és túli magyarokat jelenti. Voltaképpen a Duna a haza.

Ilyen utazásokra volna nekünk szükségünk, párbeszédbe lépni a másikkal, kolozsvári, dunaszerdahelyi vagy éppen újvidéki magyarokkal, megismerni egymást, tanulni egymástól. Az emberi kapcsolatok – amelyek nélkül nincs olyan hogy haza és hazaszeretet vagy valahova tartozás – bonthatják le annak a képzelt Nagy-Magyarországnak falait, amelyet a politikusok egy része a határon innen és túli magyaroknak kényszeredetten álmodnak. Kényszerképzetek hazája helyett valódi hazára, valós, befogadó Magyarországra van szükségünk.

Biztos vagyok benne, hogy sokan vágyunk erre, történelmünk ugyanakkor elfojtásokkal és traumákkal terhes. Ki kellene végre beszélnünk őket, hogy megkönnyebbülten érkezzünk meg a közös hazába. El kell fogadnunk: ahány magyar, annyi haza-kép él velünk, de mégis van egy közös hazánk. Az valakinek a Duna, másnak Magyarország vagy Magyarországhoz tartozás. Egyetértek Garaczi László gondolataival: „ma mindenki rendelkezik egy darab saját, különbejáratú, privát hazával. Szerinte mégsem a különböző nézőpontok okozzák a problémát, sokkal inkább a másik hazafogalmával szembeni idegenség.”

Holott a haza egy nyitva hagyott ajtó, egy mindennapos új kezdet. Felelős vagyok érte, felelősök vagyunk érte. A haza felidegesít, és egyúttal megnyugtat. „A nyelv, amelyen szenvedek, és amelyen ezt a szenvedést megértem.” (Sejla Sehabovic) – igen, ez is a haza egy tartalmas és őszinte definíciója. A haza és az otthon feltétele a biztonság, éppen ezért dolgunk van egymással, dolgunk van az országgal.

Álljon itt még egy idézet Végel László vajdasági író egy rövid novellájából ([Magyar] Trianon étterem) amit egyúttal ajánlok is az olvasóknak.

„Új életet kezdett élni” – olvashatjuk a novella utolsó sorában. Ránk is ez vár, nekem pedig ez az Nemzeti Összetartozás Napjának üzenete.