Kövér László politikai önérzete és maffiakormány-védő kompetenciája újra élesedett: mint az talán már köztudott, az új házirend értelmében nem lehet majd enni, inni, földre ülni, tiltakozni és tüntetni a parlamentben. És még egy-két finoman hangolt pont, amely arról szól, hogyan maradjon az üléstermen kívül a transzparens, a tiltakozó tábla, ésatöbbi. Egy újabb lex PM. Ha már ugyanis pénzbírságokkal nem tudja rábírni a PM-eseket arra Kövér, hogy befejezzük „tényfeltáró” tiltakozásunkat a Ház falain belül, akkor jogszabályba foglalja a kövéri rendet. A házelnök és csapata szerint a rend szinonimája az, hogy senki egy szót nem szól arról, hogy gazdák elől elrabolják a földeket, hogy a Közgép szénné nyeri magát lassan már olyan közbeszerzéseken is, amelyeken el sem indul, hogy trafikmaffiázás folyik városról városra, hogy Polt Péter ügyészsége rosszabb, mint egy bábszínház. Pedig, sajnos így van: lopnak, csalnak, hazudnak. És pont.

Kövér a parlamenti nyári szünet alatt sem azon törte a fejét, hogyan lehetne visszajönni a hatalommániás stadionépítkezésekből, a sorozatos korrupciós botrányokból, hogyan lehetne a demokratikus parlamenti vitáknak legalább a látszatát visszahozni, hanem hogy regulázza az ellenzéket. Nem fog menni. A PM nem adja fel azt az elvet, hogy az Országház a népképviselet, az állampolgárok képviseletének helyszíne, nem pedig a maffiakormányzás és a percenként 6000 forintot kereső Simicska Lajosé. Hiába izmozik szigorral, ilyesmivel bennünket nem lehet megállítani. Úgyis mondhatnám: gyenge kísérlet, egyes, leülhet. Egy hatalom, amely gyógyíthatatlan módon fél a nyilvánosságtól, remeg a kontroll intézményétől, egy általuk kiüresített és romba döntött parlamenti tekintélyt akar helyre állítani azzal, hogy a hazugság és lopás leleplezésére értelmetlen fegyelmezéssel válaszol.

A magunk részéről csak annyit mondhatok, hogy ezért az új „házirendért” kár volt megnyitni a szövegszerkesztő programot. 

Aki az MTVA videotárában szörfözik, és a „trafik” kifejezésre keres rá, annak ez év januárjától összesen 24 találatot dob ki a gép, viszont ha a „trafikmutyira” keres rá, amely kifejezést az Együtt-PM sajtóközleményeiben is sokszor olvashattuk, akkor nullát. Nem csak Polt Péter ügyészségénél, hanem a közmédiában sincs tehát trafikügy. Mindezek mögött aligha szakmai szempontokat kell keresni, hanem a szokásos kormánypárti torzításon túl talán azt is, hogy a trafikügyek nem kerülték el a valaha szebb napokat megélt közszolgálati résznyilvánosság munkatársait sem.

Az Index információi szerint ugyanis az MTI Híradócentrum főszerkesztője, Németh Balázs felesége Nagykovácsiban két trafikot halászott ki a zavarosból. Szinte biztos vagyok benne, hogy a hölgy egy igazi, tradicionális dohánykereskedő dinasztia képviselője. De az legalábbis közismert, a férj – a pályáját sportriporterként kezdő Németh Balázs – jóváhagyása nélkül a fontosabb anyagok a köztévé híradójában nem kerülhetnek adásba.

„Nem összeférhetetlen a pozíciómmal az, hogy a családomnak trafikja van…” – mondja Németh. Ilyenkor indulnak el bennünk a jelzős szerkezetek. Cinizmus, pofátlanság, stb. Nem mutyi ez, hanem szembeköpés és egymás közötti ipari szintű leosztása mindannyiunk megélhetésének. Földünknek, trafikunknak, magánnyugdíj megtakarításunknak, takarékszövetkezeteknek.  Következmények nélküliség hitébe vetett végzetes önhittség vezeti ezeket az embereket a lelkiismeretük helyett. Amelyet a kormányváltás fog visszahozni. Nem lennék nyugodt egyetlen hatalmával, pozíciójával, a köz bizalmával visszaélő politikus, szavazógép, haver, kiszolgáló és újraosztó helyében sem. 2014-ben ugyan nem a bosszúállás napjai jönnek majd, de az igazságszolgáltatásé igen. Alaposan megnézzük azért, ki és hogyan jutott trafikhoz, földhöz és olyan információkhoz, amelyekkel üldözőbe vesz ellenzékieket, másként gondolkodókat, családokat és fiatalokat.

És akkor lássuk így a végére egy önbevallást a miniszterelnöktől a pénteki rádióinterjújából: „a románoknak tulajdonképpen ez a hasonlata nem indokolatlan azzal a megszorítással talán, hogy nem egyszerre vesznek részt a tusnádfürdői táborban a magyar kormány tagjai, mert akkor ki marad itthon az üzletben?".

Így is van: nekik az ország egy piac, amelyet fel kell osztani, a darabokat egymásnak kell adni, üzletelni kell vele egymás között. Üzletemberek ők mind, akiknek mások élete inflálásra méltó, saját karrierjük forintosítható és felfele kerekíthető.

Ki marad itthon az üzletben, ki marad itthon a bizniszben? Kormányváltósan kérdezve: ki ússza meg közülük ezt az üzletelést, az üzletben ácsorgást, a maffiakormányzást 2014 tavasza után?

Nehéz kérdés…

„Keresem az otthonom” – ütött meg a mondat egy alig félórás dokumentumfilm egy szereplőjétől, aki jelenleg csomagolóként dolgozik New Yorkban. „Az idő, amit velük töltenél el” – utal a másik főszereplő, egy újságíró lány arra, hogy szüleitől, barátaitól és hazájától távol él, nélkülük telik az idő, és a múló idővel csak a honvágy növekszik. Hiába a technológia, hiába az internet, a közösségi háló, amelyek látszólag lerövidítik a kontinensnyi távolságokat, mégis mintha a távolság csak nőne, a falak pedig emelkednének.

A dokumentumfilm (Menjek/Maradjak) a kivándorló magyar fiatalok életét rögzíti, első darabja a New York-i „fejezet – itt elérhető (a képek is szuperek). Mirjammal utazunk a metrón – sokak előtt ő nem ismeretlen, a Magyar Narancs oldalán vezetett blogja után főleg –, mesél az egyesült államokbeli munkaalkoholizmusról, teljesítményközpontúságról, arról, hogy bár az emberek sűrűsége óriási, egymástól való távolságuk néha mégis mérhetetlen. Mirjam azért szeretne visszatérni. Haza akar majd jönni. Honvágy és egyfajta magány együttállása gyakran repítik haza gondolatait.

Attila, a másik hősünk azért dolgozik ma New Yorkban, mert itthon már nem tudott megélni. Hitelből ment nyaralni, nem tudott félretenni, nem volt megtakarítása. Nem dőzsölni szeretett volna, csak megélni, boldogulni. Most mindennek lehetősége az óceánon túl várja. Mondatait hallgatva mintha távolodna tőlünk. Magyarként gondolkodik és magyarnak vallja magát, de saját hazájában kellett azzal szembesülnie, hogy nem tud elismerésre szert tenni, hogy kilátástalan lehet az élet, ha marad. Hogy el kell mennie.

Mirjam és Attila története sok mindenről szól: a globalizációról, a lehetőségek globális áramlásáról, a szabadságról, az ambícióról, a tehetségről, a megélhetés vágyáról és szükségéről, a kiútkeresésről. Ha megnézitek az alig félórát, látni fogjátok, hogy más miatt érkezett Mirjam és Attila az Egyesült Államokba. Két személyiség, két különböző cél és motiváció, két eltérő életút. De ezek az eltérő pályák néha-néha összeérnek. Szép – ha lehet egyáltalán így fogalmazni ebben a helyzetben –, amikor a New York-i magyar csapat összejött társasjátékozni, hogy aztán a hazáról beszélgessenek, a hiányzó barátokról, hogy milyen jó lenne a nagymama sütije, vagy ha az Astoria a Times Square helyén lenne.

Ennél a résznél adódik a kérdés: hány és hány honfitársunk van, akik az utóbbi években összepakolták szobájukat, megtakarított pénzüket vagy éppen családjukat, és elhagyták Magyarországot. Mert nem tudtak itt élni: nem tudtak megélni, mert annyi pénzt sem kerestek, amiből a minimumra futja. És mert van egy kormány, amely mindig csak utánuk nyúl, ami nem tiszteli az eltérő véleményt, és nem támogatja a tehetséget. Sokaknak attól is félniük kellett, hogy egyszer majd behívja őket a főnök: „Szerinted tényleg maffiakormányzás van?! Úgy hallottam, ezt mondtad. Hangoskodunk, hangoskodunk?”. Nem tudtak itt élni, mert gyermekük elől elvették a jövőt, az egyetemet, a tanulás lehetőségét. Diákok tömegei érzik ma úgy, hogy szüleiket kénytelenek itt hagyni. Családok szakadnak szét azért, hogy remények életben maradjanak. Több mint félmillió magyar hagyta már el az országot, mert nem bírja. Szereti ezt az országot, így szomorúsággal telve gondol hazájára, de nem tehet mást: megy. Sokaknak mindegy milyen munka, csak munka legyen és tisztességes fizetés.

Hazaelhagyó otthonkeresők ők. Nem szabad hagynunk, hogy ők is otthont keressenek. Mert már van otthonunk: Magyarország. Nekünk azért kell dolgoznunk, hogy otthonkeresés helyett otthonról beszélhessünk. A fiatalok nem unatkozni járnak a romkocsmába, hanem a demokráciát, a jogállamot újragondolni. Fiatalok kormányzati heccelése és dühítése helyett megbecsülésükre kell a politikának törekednie. A fiatalokban, a kritikusokban, a másként gondolkodókban, a kormányt váltani akarókban (azaz a többségben) démonokat látó orbáni rezsim leváltásának felelőssége így magától értetődő.

Sok munka vár ránk, de a végén magyarok millióinak a kérdésére, hogy „menjek vagy maradjak?”, kell azt a választ adniuk: „maradok”.

Barátaink, ismerőseink, honfitársaink viszont akkor maradnak, ha Orbán 2014-ben megy. Menni fog, hogy menjen!

Mint hallották, a mai tüntetésünk egyik apropója az volt, hogy Áder János aláírta a földtörvényt. Azt a földtörvényt, amelyet szabálytalanul fogadott el a kétharmados többség, és amely bebetonozza az igazságtalanul és visszaéléseken keresztül földhöz jutott Fidesz-közeli új földesurak pozícióját.

Éppen ezért a földtörvény nem csupán pár ezer gazda ügye! Nem csak azon honfitársaink érdeke, akik évek óta várnak arra, hogy ne csak napszámba menjenek el reggelente, hogy ne koldus módjára fizessék őket. Nemcsak azon gazdák ügye, akik a sok hazug ígéret után végre valóban a saját falujuk határában, önállóan szeretnének gazdálkodni. Hanem mindannyiunk ügye. A földtörvény ugyanis arról szól, hogy évtizedek után végre képesek lesznek-e vidéki családok tízezrei kitörni a reménytelenségből, és arról is, hogy az asztalainkra jut-e biztonságos élelem. Mert a vidéki emberek megélhetése és generációk élelmiszerellátása nem lehet oligarcha-felségterület.

Szeretnék elmondani önöknek egy történetet. Közel egy éve ismerkedtem meg Tomival, pontosabban Tomi gazdával. Egy 12 éves bábonymegyeri kisfiúról van szó. Tomi első találkozásunkkor körbe vezetett az udvarukban, megmutatta az állatokat, melyiknek hogyan kell gondját viselni, elmesélte, hogy traktorversenyen indul, és hosszasan beszélt a földművelésről, a gazdálkodásról, az álmairól. Mert Tomi nem „csak” Tomi, hanem Tomi gazda. Az ő álma, hogy gazdálkodó lesz.

Családja viszont egyike azoknak, akiket a maffiakormány fenyeget és üldöz. Holott nem tettek mást, mint a kritériumoknak megfelelve, állami földre pályáztak, a saját falujuk határában. Tomi gazda álmait írták bele abba a pályázatba. Nem megye nagyságú földekre pályáztak, nem uradalmakat akartak, hanem csak éppen annyit, hogy elkezdhessék a gazdálkodást, hogy a gyerek elindulhasson az életben.

De nem nyertek. Ők sem nyertek. Első körben nem is hirdettek nyertest, az összes földet kényszerhasználatba adták a falu hírhedt nagybirtokosának. Később kiderült, Tomiéknak a hivatalos eredmény szerint sem jár egy hektárnyi föld sem, viszont mivel kiálltak az igazukért, hatósági zaklatást és pert kaptak a nyakukba a maffiakormánytól.

Tomi esete sajnos nem kivétel. Ma ez történik Magyarországon, ma ezt jelenti a földügy. Felcsúti birodalomépítést kisvasúttal, a polgármester Mészáros Lőrinc helytartóságát a miniszterelnöki uradalomban, családi gazdaság helyett oligarchákat, a falusi emberek álma helyett a haverok érvényesülését. 

A Nagy Magyar Földrablás szóvivői Fazekas Sándor és Budai Gyula, asszisztál hozzá a kétharmad.  Eszközük a cinizmus, a hazugság és a megvezetés. Nem érdekli őket Tomi, nem érdeklik őket azok az emberek, akiknek a föld megélhetés, akiknek a gazdálkodás a jövő.

Mi, az Együtt 2014 - PM Szövetség viszont Tomi pártján vagyunk. Azok pártján vagyunk, akiknek Magyarország nem zsákmány és nem vadászterület. Akiknek a haza nem szlogen, hanem az élet. Akiknek a másik ember joga, a saját biztonságának garanciája. Akik a másik emberben barátot és munkatársat ismernek fel, akik nem elveszik, hanem kölcsönadják a szerszámot. Mi azoknak a pártján vagyunk, és azokat képviseljük, akiknek a föld nem pénzköteg és bankszámlaszám, hanem az otthonuk és a táj, amiben élnek.

Mi Tomival vagyunk. Mert Tomi már most felkészült és boldogulni akar. Ő a jövő. Nem tudja és soha ne is tudja meg, ki az a Simicska Lajos. Nem tudja, hogyan kerül édesapja a Magyar Nemzet címlapjára. Neki nem telefonszáma van Bayer Zsolthoz, hanem álmai és elszántsága. Az ő családja nem cserélgeti luxusautóit, mint Habony Árpád, a miniszterelnök „munkanélküli” főtanácsadója, és neki a komondor nem az erőszak alibije, hanem társ az állatok őrzésében.

Nekünk Tomiért és a többi kisemmizett, becsapott gazdálkodóért kell küzdenünk, és azért a több millió honfitársunkért, akiknek jövőjét és reményét veszi el az Orbán-Simicska rezsim. Akik elfáradtak és erőre várnak. Akiknek nekünk kell megadni azt a büszkeséget, amely mindenkinek jár. Mert senkire nem igaz, hogy annyit ér, amennyije van.

Ezt az orbáni törvényt el kell törölnünk! A Fidesz büntetőpolitikájának, a szegények és kiszolgáltatottak üldözésének véget kell vetnünk! Mindent kell akarnunk, mert senki nem szabad ott, ahol nem szabad mindenki. Aki ma kibúvót keres, aki ma nem fogadja el az együttműködést, aki nem akar megegyezni, akinek fontosabb, ki ül a kormánynál, minthogy az autó haladjon, az az orbáni rezsim már lejárt szavatossági idejét hosszabbítja meg.  

Nekünk Tomi, több százezer gyerek és reménykedő szüleik az elsők! Nekik kell garanciát adnunk, értük fogunk össze úgy, hogy biztos legyen a győzelem.

Most az ellenzék ideje jött el. Össze kell fogni és együtt kell működni. Meg kell találni a korszakváltás kulcsát, és közösen kell használnunk. Ezért vagyunk ma itt, kevesebb, mint egy évvel a kormányváltás előtt.

Óra indul!

Mint arról hétfőn már írtam, egyrészt házszabályellenesen fogadták el a Nagy Magyar Földrablás projektet, azaz a földtörvényt, másrészt a maffiakormányzás kétharmada érezvén, hogy cinkes a helyzet, rá is erősített azzal, hogy fohászkodni kezdett Áder Jánoshoz aláírás végett – nincs egyedül ezzel, hiszen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is beszállt a térdre borulásba, élén a fidesz frakciótag országgyűlési képviselővel, a Györffy Balázzsal.

De most nézzük inkább, mi is a gond magával a procedúrával.

• Ha az ülést vezető elnök határozatát nem tudja kihirdetni, elhagyja az elnöki széket, akkor az ülés megszakad. Az ülés megszakadása esetén az ülés csak akkor folytatódhat, ha a házelnök újból összehívja azt. Múlt pénteken, a szavazás előtt az elnök elhagyta az elnöki széket, és az ülést nem hívta össze újból.

• Legalább egy képviselőcsoport kérésére nyílt szavazás esetén név szerinti szavazást kell tartani. A házszabály ezt kötelező jelleggel írja elő, az országgyűlés nem jogosult ezt felülbírálni. 

• És még egy apróság. Törvény írja elő: Az Országgyűlés ülésének (...) közvetítése céljából zártláncú audiovizuális rendszer működik. A zártláncú audiovizuális rendszerből kimenő jelet valamennyi médiaszolgáltató számára hozzáférhetővé kell tenni. Pénteken az ellenzéki tiltakozások pillanatában megszűnt a közvetítés, holott az ülésnapot nem zárták le. Felmerül a gyanú, hogy a kormánypárt a számára kínos incidens miatt lekapcsoltatta a közvetítést. Holott az országgyűlés munkájának nyilvánossága alapvető közérdek.

Hétfőn így zártam bejegyzésem: Áder most dönthet: állampolgárok vagy az államot kisajátító kollégiumi szobatársak. 

A helyzet azóta változatlan, sőt azzal, hogy Kövér László megküldte számára aláírásra az szabályellenesen elfogadott, a nagybirtokos fideszes klientúrát bebetonozó törvényt, a helyzet csak élesebb lett. Óra indul.