rebeka_ff.jpg

kép: Járdány Bence

Szabó Rebeka vagyok, a Párbeszéd Magyarországért (PM) alapító tagja, országgyűlési képviselő, agrárpolitikus, biológus

Friss topikok

Rőzsegyűjtés és az emberi jogok világnapja

2013.12.10. 17:07 Szabó Rebeka

Ma van az emberi jogok világnapja. Az Együtt – PM figyelemfelhívó akciót szervezett a hajléktalan emberek üldözése miatt. A Fidesz meg gondolom, reméli, hogy senkinek nem jut eszébe őket megkérdezni, mi jut eszükbe erről az évfordulóról. Hiszen a kormányzásukból az derül ki, hogy az emberi jogokat nem nagyon tudják értelmezni, nem nagyon tudják érvényesíteni, vagy hogy az emberi jogok számukra inkább csak szófordulatok, mintsem univerzális és megsérthetetlen elv.

Számos közpolitikai döntést tudnánk sorolni ennek bizonyítására, számos olyan törvényalkotási végeredményt, amely a kormányzati büntetőállam előzményeinek felel meg. A hajléktalan honfitársainkkal, a szegényekkel szemben folytatott büntetőhadjárat a legelevenebb példa erre, de általában jelentős az érdekeiért kiállni kevésbé vagy egyáltalán nem képes, erőforrások és nyilvánosság nélküli társadalmi csoportok esetében. A hajléktalanok, a szegények kiszorítása a közterekről szép lassan a városból és a társadalomból történő kiszorítást jelenti.

Így megy ez a Fidesznél. Lehet éjjel vagy nappal, hétköznap vagy ünnepnap, a szolidaritásáról messze földön híres kormányzópárt – és a virtuális, a kereszténység elveit napról napra szelektíven alkalmazó és sárba tipró szatelit-pártjával, a KDNP-vel közösen –nem tud mást, mint növelni a szigort, és a rendőrséget a bűnüldözés helyett a hajléktalanvadászat eszközévé tenni. És nem csak a „közterületen életvitelszerűen tartózkodókra” sújt le a bűnüldözés szigora. Tegnapi hír, hogy készenléti rendőrök segítségével elkaptak egy olyan botrányosan viselkedő, a társadalomra minden bizonnyal nagyon veszélyes embert, aki a Tisza gát partján lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el”. Értik, eltulajdonította a földön heverő gallyakat, faágakat, de a rend éber őrei lecsaptak rá és még őrizetbe is vették. Ez igen, lám, itt mindenki tudja, mi a dolga, mire esküdött fel. Ezzel büszkélkedhet a Pintér-féle rendfenntartásért felelős szervezet.

Orbánék szétverik a szolidaritást, züllesztik a közmorált, kiüresítik a rendfenntartók munkáját. Miközben leépítik a szociális hálót, megteremtik a közmunkaalapú társadalmat, Tarlós „büntetek, tehát vagyok” Istvánnal átszabatják a köztereket, aközben készenléti rendőrök csapnak le olyan honfitársainkra, akik nem akarnak fázni, de nincs mivel fűteniük, és hihetetlenül renitens módon gallyakat gyűjtenek. Jaj lenne a mesebeli rőzsegyűjtő anyókának, ha fideszes képviselővel találkozna…

Sokféle emberi jog van, ami mindannyiunkat megillet. Abban a társadalomban, ami a nélkülözők, az érdekeiket megvédeni nem tudók büntetésére, kirekesztésére épül, mindannyiunk jogai sérülnek. Orbán Viktor büntetőállamának ezért sem lehet folytatása.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

Címkék: emberi jogok büntetőállam


Itt lehet kommentálni:

A bejegyzés trackback címe:

https://szaborebeka.blog.hu/api/trackback/id/tr345684815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása