Ma két éve, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le a Malév. Élt 66 évet.

Világosan emlékszem a megdöbbentő hírekre, hitetlenkedve hallgattam a rádiót, kattintgattam a különböző online hírportálok között, de mindenhol ugyanazt írták: a Malév leállt, az utasok megrökönyödve és dühösen ácsorognak a reptereken, ki Budapesten, ki más országokban. Senki nem értette, mi történt ilyen hirtelen…

Azóta sem világos minden részlet, de azt biztosan tudjuk, hogy az Orbán kormány sorsára hagyta a céget, semmit nem tett a Malév megmentésért. A nemzeti légivállalat csődje önmagában is súlyos veszteség az egész országnak. De ehhez hozzá kell tennünk a több ezer munkahely elvesztését is! Egy ekkora munkáltató megszűnése komoly zavarokat okoz a környező településeken. A repülőtér vonzáskörzetében élők, például a vecsésiek, bajosan találhatnak más munkát a környéken. Annál is nehezebben, hiszen a kormány a Malév megszűnésének évében recesszióba vitte a gazdaságot. A recesszió ugyan tavaly megszűnt az autógyárak felpörgő termelése miatt, de ez az egykori Malév-dogozókon nem segített.

Van abban valami sajátosan Orbán rendszerére jellemző, hogy az a kormány, amely a választások előtt egymillió új munkahelyet ígért, az állami nemzeti légivállalat megszűnésével eltüntetett több ezer munkahelyet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Malév csődje óta - vagyis immáron két éve - több, mint ezer volt dolgozó (pilótáktól a műszaki munkatársakig) még mindig nem kapta meg a törvény szerint nekik járó végkielégítést és a kormány erről tudomást sem akar szerezni.

Ami a Malév volt dolgozóival történik, rávilágít arra, hogy a Fidesz-kormány mennyire semmibe veszi a dolgozókat, a munkavállalókat. Orbán Viktor arról beszél, hogy nálunk jóléti helyett munka alapú társadalom épül, de ez a valóságban azt jelenti, hogy a munkásokat nem veszik emberszámba, beszélő, s bármikor eldobható szerszámoknak tekintik.  Ha elveszítik munkájukat, legfeljebb 3 hónapig kaphatnak munkanélküli segélyt, a jogaikat megnyirbálták, s a megmaradt jogaiknak sem szerezhetnek érvényt.

Az állam, mint a Malév tulajdonosa, ha akarná, megtalálná a módját annak, hogy a törvényes járandóságukat az elbocsátott dolgozók megkapják. A jelenlegi kormány által irányított államnak azonban ez nem fontos, érzéketlen a dolgozók szükségleteire, nem hatja meg a dolgozók segélykiáltása – ha meghatná, nem vezetett volna be olyan adórendszert, amely a dolgozók túlnyomó többségének hátrányos. Sajnos ez nem csoda, a trafikosok, a földjeiket vesztett gazdák esete is bizonyítja: a kormány csak egy szűk kör szükségleteire érzékeny - a Fideszhez kötődő baráti-üzleti körökére.

A Malév volt munkavállalóit ért igazságtalanságba azonban nem lehet beletörődni. Rá kell szorítanunk a kormányt a munkavállalók tiszteletére. Az elbocsátott dolgozóknak meg kell kapniuk végre az összes törvényes járandóságukat.

Ugye, találunk olyan embert a Fidesz környezetében, akinek rendben van a diplomája vagy egyéb tudományos fokozata? Pár éve kezdődött a sor, a hal fejénél, Schmitt Pál 2012-ben bukdácsolt le plagizált doktorija miatt a köztársaság elnöki pozícióból. A minap Jávor Benedek kitartó oknyomozó munkája következtében pedig a környezetvédelmi főfelügyelőség főigazgatója, Tolnainé Szatmári Katalin bukott meg a létező majdnem összes tanulmányait igazoló dokumentumon. De polgármesterek is szeretnek néha ál-doktori címeket használni: Gyömrő független, ámde saját nyilatkozata szerint a közelgő választásokon a Fidesz jelöltjét támogató polgármestere, Gyenes Levente doktori címét ugyanott szerezte, mint a fent említett Tolnainé. Amivel ugyanaz a probléma is, miszerint a Pro Deo State University nevű (egy lovagrend által fenntartott) intézményt nem akkreditálták felsőoktatási oktatóhelyként Magyarországon, így nem jogosult doktori cím kiadására sem – ezt szintén Jávor Benedek tárta fel kimerítő alapossággal.

Most pedig azt olvasom a Blikkben, hogy  újabb, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által kinevezett vezetőnek nincsenek rendben a papírjai. A hírek szerint Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója az alapdiplomáját egy államilag el nem ismert egyetemen, a Miskolci Bölcsész Egyesületnél szerezte. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságának volt elnöke (Bazsa György) szerint azonban a Miskolci Bölcsész Egyesület soha-soha nem tartozott az államilag elismert felsőoktatási intézmények közé. Bazsa szerint „a munkáltató felelőssége is felmerülhet, ha olyan vezetőt alkalmaz, akinek nincs érvényes diplomája, különösen, ha államigazgatási szervről van szó.” A Fidesz kormány nemzeti park igazgatói kinevezései egyébként is botrányosak, legutóbb a Bükki Nemzeti Park földbotrányok miatt eltávolított igazgatója helyett neveztek ki hirtelen, pályáztatás nélkül egy megfelelő képzettség nélküli, ám ittas vezetésért elítélt kecskeméti ügyvédet.

Most képzeljük el, mit művelt volna a Fidesz (jogosan), ha ilyen hírek röppenek fel az ellenzék bármely kinevezettjéről. Kossuth téri tüntetés, ultimátumadás, Selmeczi Gabriella-hadtest kommunikációs lerohanása, CÖF-vonulás, oroszok behívása… - ja, nem, ezt az ország adósságcsapdába hajszolására és a Paksi blokkok építésére tartogatták.  

A nyilvánosságban 2010 óta számtalan alkalommal megjelent már, hogy szakszerűtlen kezekbe kerültek intézmények, a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, a valódi szakemberek többsége menekül a közigazgatásból. A „vezetőknek”, akiket kineveznek, fogalmuk sincs az adott szervezetről, munkakörről, képesítésük alapján csak azt tudni, hogy nem éppen ott vannak, ahol lenniük kellene, a beosztottak az idegösszeroppanás szélén.  Majd pedig jönnek ezek a lebukások.

Nyilvánvaló: az ilyen hibák elkövetése nem szimpla figyelmetlenség, ez rendszerhiba (amit a napnál is világosabban bizonyítanak Fazekas miniszter úr Jávor Benedeknek Tolnainé ügyében adott válaszai). Kontraszelekció, politikai kinevezések, haveri bürokrácia. Csak a párthűség, a Fidesz-lojalitás, a jó kormánypárti kapcsolat számít. Egy ország nézi a „Lebukott tisztviselő diplomája” című fideszes szappanoperát, veszítik el intézmények tekintélyüket, válnak szervek nevetségessé. Kérem, tehát ezúton is a CÖF-öt, hogy szervezzen egy sétát, amelynek célja, hogy akinek olyan papírja van, ami alapján nem tölthetne be pozíciót, az álljon elő, gyorsan mondjon le, ne az legyen, hogy minden héten a kamupapírokat kell magyaráznia a Fidesznek a kampányban. Kérem, Kerényi Imrét, hogy festesse meg egy képen, „A fideszes haver, miközben doktorit másol” festményt okulásra barátainak, illetve Pataky Attila, Békemenet-vonulót, hogy ha az UFO-k megint elrabolják, akkor hozzon pár doktorit és diplomát a földönkívüliektől a „fiúknak”, mert a helyzet kezd kínossá válni.

Tényleg, annyira kínos ez az egész. Itt már csak a Békemenet segíthet.   

Jobban örülnék, ha a címben csak az orbáni flegmaságban megtestesülő arrogáns politikai stílus újabb megnyilvánulásáról lenne szó. Sajnos azonban a két új paksi blokk építéséről, és az oroszoktól felvett 3000 milliárd (!) forintos hitelről kell beszélnem.

A helyzet az, hogy a jelenlegi, Putyinnal kötött üzletet megindokoló kormányzati elkészítő munka érdemben nulla, de legalábbis nem látható, nem világosak az érvek; transzparencia nulla; felhatalmazás nulla. Bár 2009-ben nagykoalíciós (Fidesz-MSZP) szavazással fogadták el azt a határozatot, amelyre most Orbán hivatkozik, de az nem beruházásra, hanem csak előkészítésre vonatkozik. Az Energiaklub már akkor a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordult, mert a határozattal több gond volt és kérdés merült fel vele kapcsolatban, mint az egy ilyen beruházás előkészítése kapcsán indokolt lett volna. A Levegő Munkacsoport szintén megfogalmazta kételyeit, és hogy mennyire nem voltak alaptalanok a félelmek, azt idővel az ombudsmani vizsgálat igazolta.

Azt sajnos megszokhattuk, hogy a magyar politikus a paksi bővítés kapcsán általában nem környezetvédelmi vagy energetikai szempontokat szokott mérlegelni, hanem megszokásból és „pénzben gondolkodik”. A zöldpolitikusok új nemzedéke (mint például a PM :)) és a civilek erre a több évtizednyi szemellenzősségre és egydimenziós gondolkodásra folyamatosan felhívják a figyelmet, küzdenek az atomenergiát övező közönnyel szemben. Merthogy sajnos, „Magyarországon az atomenergia témája nincs markánsan jelen sem a közbeszédben, sem a szakmai körök nyílt diskurzusában. A magyarországi diskurzusok nem követik azokat az irányokat, amelyek az atomenergia felhasználásáról a világ számos országában zajlanak. [...] Hiányzik a biztonság témának tágabb összefüggésekben zajló elemzése, amely, tekintettel az atomenergia témájában összetettségére, magában foglalná az atomenergia használatának és a paksi atomerőmű bővítésnek pénzügyi, politikai, energiapolitikai biztonsági és kockázati vonatkozásait." - állapította meg egy izgalmas elemzés.

Orbán sem mérlegeli ezeket a kockázatokat, már csak azért sem, mert azt reméli, hogy el tudja sunnyogni a lényeget, hogy ezt a beruházást is el tudja adni szépen bombaüzletnek álcázva a közvéleménynek. Holott ez az orosz hitelezőnek (jelzem, a jelenlegi államadósságunk kb 13 %-át készülünk éppen vidáman felvenni kölcsönbe…), az erőművet építő Roszatomnak, az erőmű építésében részt vevő cégeknek (na mibe fogadjunk, hogy a Közgép már dörzsöli a kezét…) lesz üzlet, a magyar állampolgároknak biztosan nem. Sőt, az árat a hazai áramfogyasztók fogják megfizetni. Hiába ismételgeti Lázár államtitkár úr, hogy az atomenergia előállítása olcsó – na persze, csak előbb fel kell hozzá építeni egy bődületesen drága erőművet…  Ahogyan az IDEA elemzése is megállapítja: „A feltételezett beruházási összeg kamatterhe több száz milliárd forintra rúgna, amelynek kitermelése egészen biztosan nem menne a mostani árszinten, még a mostani dupláját váró prognózis is túlzottan alulbecsültnek tűnik (figyelembe véve az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. korábbi árbevétel-adatait). A Corvinus Egyetemen működő, Kaderják Péter volt energiahivatali elnök vezette Regionális Energetikai Kutatóközpont (REKK) 750 esetet figyelembe vevő modellszámítása szerint egy reális, 10 százalékos nyereségelvárás és kilowattóránként 27 forintos termelői áramár mellett a projekt 2080-ra 109 milliárd forint veszteséggel zárul, ennek elkerülése érdekében hosszú távon 32-33 forintos áramárra lenne szükség (ami a mostani szint több mint kétszerese).”

Vagyis Orbán éppen kiszolgáltatja Magyarországot az orosz érdekeknek, és igyekszik elrejteni, hogy kinek és milyen valós érdeke fűződik ehhez. Éppen ezért írtunk nyílt levelet hétfőn Orbán Viktornak, és szólaltunk meg tegnap is: az ismeretlen feltételekkel kötött egyezség érvénytelen, azt a következő kormánynak fel kell mondania!  Az eddig elmaradt vizsgálatok eredményének ismeretében pedig szakmai, társadalmi és politikai vitát kell lefolytatni az atomerőmű-bővítés kérdéséről. A vita során pedig végre arról is beszélni kell, hogy egy új Paks blokkra fordítandó pénzösszegből milyen fejlesztéseket érhetnénk el a megújuló energiatermelés és az energiahatékonyság területén, hiszen ez az, amire biztonságosan, és valódi energiafüggetlenséget garantálva alapozni lehetne hazánk energia ellátását, ahogyan azt itt is leírtuk. Tényleg, gondoljunk már bele: Németország nem éppen az irracionális lila ködös álmokról ismert, mégis nekiláttak, hogy 2022-ig kivezessék az atomenergia használatát – mi meg pont most építünk orosz pénzből új blokkokat??

Szerencsére a magyar társadalom nagy része sem ért ezzel egyet: a Medián felmérése 2011 szeptemberében ugyanis arra jutott, hogy a magyarok közel kétharmada sem új atomerőmű építését, sem a paksi élettartamának meghosszabbítását nem támogatja.

De más kutatások is hasonló eredményeket hoztak, erről itt olvashatnak bővebben az érdeklődők.

Persze az olyan apróságok, mint a „társadalom” véleménye, a Fidesz kormányt nem nagyon szokta zavarni. Márpedig ezt most nem szabad hagyni: ámokfutás az, amit Orbánék művelnek, most éppen atommal támadnak ránk, a józan észre és a számokra. Éppen ezért kezdeményezünk parlamenti vitanapot és népszavazást: hadd szóljon már bele a lakosság, mire költik az ország GDP-jének tíz százalékát!

Ahogyan a nukleáris erőművek sem „atombiztosak”, úgy ez a projekt sem lehet az. Fel kell ébredni végre és le kell váltani ezt a kormányt, mielőtt Simicska mellett Putyin gyarmatosító törekvéseinek is kiszolgáltatják a hazánkat…

Gyorsan bejárta a világhálót az a néhány kép, amelyeken Lázár János pózol, illetve mulat néhány arisztokrata, újgazdag, illetve csaknem ezer lelőtt fácán társaságában. Az esemény egy vadászat volt, a képeket a Facebookra kiposztoló egyik résztvevő szerint Lázár János volt a házigazda, ugyanakkor a vadászatot lebonyolító állami cég szerint Lázár csak egy vendég volt. Hogy ki fizette a mintegy 3 millió forintba kerülő murit, azt egyelőre nem tudni.

A jelenségen azonban a finanszírozó kilétének ismerete nélkül is érdemes elgondolkodni. Amellett, hogy felmerülhet bennünk, miért tartják egyes emberek olyan jó bulinak 913 madár halomra lövését (tudom, a vadászat legális és elfogadott dolog, de 913 fácán jóval több, mint amit az összegyűlt illusztris társaság el tud fogyasztani. Persze, ha elteszik a fagyasztóba és szépen megeszik a tél folyamán, vagy szétosztják a szegények között, az más.), az is kérdés, hogy vezető kormányzati politikusok miért urizálnak egy állami erdőgazdaság vadászterületén arisztokraták társaságában. Szimbolikus többletjelentéssel bír, hogy a soponyai vadászházat az MSZMP vezetői is előszeretettel használták. Mert Móricz, Mikszáth és Kádár egyszerre jut eszünkbe a képsorok láttán. Lázár János, a miniszterelnökség államtitkárának vonzalma a dzsentri hagyományokhoz az egész Fidesz - KDNP sajátja is, valamint az arisztokrácia kegyeinek keresése cinikus megfordítása az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” állításnak. Lázár „kivagyi” János szükségét érzi, hogy nemesekkel mutatkozzon, arisztokratákat lásson vendégül, mert úgy véli, attól „többet ér”… hogy ez sikerül-e neki, azt az olvasóra bízom.

Márpedig én egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem vadászatokon döntik el a jómódúak, arisztokraták és vezető politikusok a pályázatok eredményeit, az állami pénzek felhasználását. Ahol nem arra büszke egy államtitkár, hogy 913 fácánnal végzett társasága, hanem arra, hogy programja van a gyermekszegénység visszaszorítására, a havi 47 ezerért dolgozók életszínvonalának javítására, az esélyegyenlőség növelésére. Egy olyan országért dolgozom, ahol Lázár János nem henceghet azzal, hogy puskacsöve végén madártetemek vannak, ahol a hazának politikusokról nem úri murin vadászó, hanem az emberekért munkálkodó egyén jut eszébe. Ahol nem Lázár Jánosról kell blogbejegyzést írni.

Még karácsony előtt olvastam egy nagyon ijesztő cikket az origo.hu-n a Csendes-óceán élővilágának drasztikus megfogyatkozásáról. Egy vitorlásversenyző 28 napon át haladt az óceán egy szakaszán, közben alig látott madarat vagy halat, szemetet viszont annál inkább. Látott még hatalmas halászhajókat is, amelyek több tonnányi halat fognak ki és pusztítanak el fölöslegesen, miközben a magasabb áron eladható tonhalat halásszák. A tengerek nagyipari módszerekkel történő túlhalászása nemcsak a veszélyeztetett tonhalfajokat, hanem a teljes halállományt érinti, és sokak egybehangzó véleménye szerint a közeljövő egyik legsúlyosabb élelmezési és ökológiai katasztrófájával fenyeget (részletek a szövegbe linkelt cikkekben, illusztrációként pedig a WWF kampányának egyik képét kölcsönöztem).

Halat enni pedig jó, én legalábbis nagyon szeretem, ami talán annak is köszönhető, hogy nálunk karácsonykor is hagyományosan halászlé és rántott ponty a menü. A tengeri halak is finomak persze, de a fejlett világ lakosságának az az igénye, hogy a tengerek mellett lakó népek természetes táplálékát ne csak ott helyben egye, amikor éppen nyaralni megy, hanem akár minden nap álljon rendelkezésére (gondoljunk csak a trendi szusi fogyasztásra), beláthatatlan következményekkel járhat.

Éppen ezért a karácsonyi halvacsora emlékének apropója (a statisztikák szerint Magyarországon az elfogyasztott halak kétharmada a karácsonyi szezonban fogy el) jó alkalom arra, hogy átgondoljuk a felelős halfogyasztás néhány szabályát.

Először is igyekezzünk hazai, édesvízi halat enni! A pontytenyésztés például, ha extenzíven, halastavakban történik, vizes élőhelyként is fontos funkciót tölt be a tájban. A jól tenyésztett pontynak nincs „pocsolyaíze”, de ha valaki mégis idegenkedik tőle, választhatja a hazai (európai) harcsát, vagy az egyre több helyen kapható hazai tenyésztésű afrikai harcsát is, amelynek íze vetekszik a tengeri halakéval (bár itt az intenzív tartásból eredő hátrányokkal is számolnunk kell). Vagy itt van a busa, amelynek húsa nagyon egészséges, magas az omega 3 zsírsav tartalma, emellett invazív (ésszerűtlenül betelepített és elterjedt) faj, vagyis egyébként is cél a lehalászása (erről bővebben Eisenbeck Tamás kiváló blogján olvashatunk, aki szerint a busából kétszeri darálással ízletes szálkamentes fasírt készíthető). Nagyon finom az édesvízi pisztráng is, amelyet hazánkban több helyen is tenyésztenek. Ha pedig végképp ragaszkodunk a tengeri halakhoz, akkor keressük a fenntartható halászatot ellenőrző nemzetközi program által ajánlott MSC jelölésűeket.

Ez a rövid bejegyzés csak figyelemfelkeltésre szolgál, arra nem vállalkoztam, hogy teljes áttekintést adjak a fenntartható halászatról vagy halfogyasztásról. Szerencsére számos kiváló cikket olvashatunk a témában az interneten, igyekeztem ezekből a legfontosabbakat belinkelni. Mindenkit arra bíztatok, hogy olvasson utána, hogyan tudna a saját ízlésének leginkább megfelelően, de a drámai méreteket öltő túlhalászatot nem támogatva halat enni! Azt talán hozzá sem kell tennem, hogy a fenntartható élelmiszer termelést és az egészséges élelmiszereket kiemelten fontosnak tartó politikusként természetesen a törvények, szabályok szintjén is a hazai, fenntartható haltenyésztést támogatom.